„Gusztustalan, paraszt lépés” — Falusi Mariann irgalmatlanul kiakadt a KATA kinyírása miatt

Kiverte nála a biztosítékot a kormány „szánalmas hozzáállása”.

„Ez valami olyan hihetetlen, gusztustalan lépés, hogy azt el nem lehet mondani, átgondolatlan, és paraszt” — mondta Falusi Mariann az ATV-nek a KATA kinyírásáról.

Az énekesnő szerint nem csak annak a 400 ezer embernek teszi tönkre az életét a módosítás, akik ezen a módon adóztak, hanem mindenkiét, akik ezeket a szolgáltatásokat igénybe veszik.

„Ez nem normális jogalkotási, vagy törvényalkotási mód, hogy egyik percről a másikra fogják magukat, kitalálják, hétfőn még azt mondják, hogy nem, kedden bejelentik, szerdán elfogadják.

Ez egyszerűen elfogadhatatlan, európaiatlan, emberellenes, és totálisan amatőr, amit saját magukról, és a saját képükről festenek”

— tette hozzá. Falusi elmondta, hogy a szabadúszó színészek és zenészek megélhetése is veszélybe került a törvény miatt, mert szerinte

„ők nem tudnak másként működni”.

A nyugdíjasokat és a terhesként otthon dolgozókat is rosszul érinti a változás szerinte.

„Az a baj, hogy ez teljességgel ellehetetlenít mindent, de hát ez a szánalmas hozzáállása a kormánynak”

— fogalmazott.

 

Valódi Hírek