Palkovics László megszólalt a futárokkal való egyeztetés után: „Nem értem, miért kell ispánozni-jobbágyozni”

Csütörtökön ültek le beszélni.

Az atv.hu kérdésére Palkovics László is megszólalt a futárokkal folytatott csütörtöki egyeztetése után. A technológiai és ipari miniszter mindenekelőtt azt hangsúlyozta, hogy a futárral a Várban történt véletlen találkozása után az ígéretéhez híven létrejött az egyeztetés.

Csütörtök délután az asztal egyik oldalán ő mint munkaerőpiacért felelős miniszter ült, de a foglalkoztatáspolitikáért felelős Kutnyánszky Zsolt államtitkár is mellette foglalt helyet, a kabinetfőnöke és a kommunikációs igazgató is, az asztal másik oldalán pedig

“értelmes munkavállalók

ültek” – mondta a Kolesár András futárral és a kísérőivel folytatott közel félórás megbeszélésről, hozzátéve: “értelmes” egyeztetés volt.

“Érthetetlen ezek után az ispánozás-jobbágyozás”

– fogalmazott munkatársunk kérdésére Palkovics László.

Ezzel arra reagált, hogy Kolesár András miután távoztak, azzal jellemezte a megbeszélést, hogy “az ispán a közelébe engedte jobbágyait” – a Wolt-futár azt mondta, hogy ez eredetileg nem az ő szófordulata, “de nagyon megtetszett neki”.

Palkovics László azt mondta, a találkozón futárok minden pontjára válaszoltak; a rezsicsökkentés fenntartását szolgáló intézkedések részleteit épp tegnap tették közzé.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a katatörvény eredeti célja is éppen az volt, hogy azoknak a vállalkozóknak, akik közvetlenül a lakosságnak szolgáltatnak, legyen könnyebb az adóterhük és az adminisztrációs terhük. Szerinte az új rendszerben azoknak a KATA-soknak, egyéni vállalkozóknak, akik direkt módon, közvetlenül a lakosságnak szolgáltatnak – mint éppen ők, a futárok – lényegében maradnak a jelenlegi szabályok, a havi adófizetés összege is 50 ezer forint marad.

Valódi Hírek