Megszólalt Németh Szilárd a rezsinövelésről: Dolgozunk valamiféle kompenzáción

Ők csak segíteni akarnak.

Mindenféleképpen lépnünk kellett, ezért rendeltük el az energia-veszélyhelyzetet — mondta csütörtök este a Hír TV Napi Aktuális című műsorában Németh Szilárd.

A rezsicsökkentésért felelős kormánybiztos arról is értekezett, hogy

„ebben a gazdasági válságban azt tudják biztosítani, hogy az átlagfogyasztás erejéig minden magyar háztartás megkapja a rezsicsökkentést”.

Németh Szilárd szavai szerint a háború „teljesen kiteljesedett”, és úgy véli, Brüsszel folyamatosan rossz lépésekkel válaszolt.

„Egyedülálló módon védi a magyar családokat a rezsicsökkentés, még ebben a környezetben is, és ezt

szeretnénk fenntartani”

— magyarázta a kormánybiztos.

Azzal kapcsolatban, hogy mikor állítanák vissza az eredeti rezsicsökkentést, a kormánybiztos azt mondta, csak egyetlenegy gyógyír van: ha béke lesz. (…) Ha eljön a béke, visszaállhat a régi rend.

„Az árak egy pillanat alatt nem fognak visszaesni, de akkor már van lehetőségünk arra, hogy a béke tekintetében gondolkozzunk”

— jelezte a kormánybiztos.

Arra a felvetésre, miszerint tervezi-e a kormány, hogy valamiféle kompenzációs rendszert kidolgozzon a különféle élethelyzetekre, Németh azt mondta, „sok mindenben gondolkodnak”, legutóbb például a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnökével tárgyalt.

„Mindenkin segíteni szeretnénk”

— hangoztatta a kormánybiztos.

A műsorvezető megkérdezte, jöhet-e még bármilyen enyhítés vagy kompenzáció, kérdezte a műsorvezető, amire a rezsibiztos úgy felelt, „dolgozik ezen” azokkal, akik egyébként összefogják ezeket a társadalmi csoportokat.

(24.hu)

Valódi Hírek