Nem sikerült eltitkolni: Néhány államtitkár kikotyogta, hogy Orbán Viktor fű alatt megemelte a fizetésüket

Nem véletlenül nem hozták nyilvánosságra eddig.

Június közepétől Orbán Viktor immár szabadon határoz az államtitkárok illetményéről, amelynek plafonját korábban jogszabály korlátozta. Noha nem hozták nyilvánosságra, hogy a miniszterelnök fizetésemelésekről döntött az elmúlt időszakban, néhány államtitkár elárulta vagyonbevallásában, hogy mennyi a havi illetménye.

Kutnyánszky Zsolt, a Technológiai és Ipari Minisztérium iparért és munkaerőpiacért felelős államtitkára például havi

1 millió 974 ezer 600 forintról

számolt be, ami néhány ezer forint eltéréssel megegyezik azzal, amit a miniszterek többsége kapott az elmúlt pár évben. Magyar Levente külügyi és Hornung Ágnes családokért felelős államtitkár 1,9 millió forintot írt be.

Magyar vagyonnyilatkozataiból tehát 150 ezer forintos emelés olvasható ki. Korábban a jogszabály szerint 1 millió 750 ezer forint volt az államtitkári illetmény (a képviselői mandátummal is rendelkező államtitkároknak 1,3 millió forint). Június 18-án lépett hatályba az új szabályozás, amely szerint a kormányfő szabadon, a szöveg alapján korlát nélkül dönt az államtitkárok és miniszterek javadalmazásáról, és legkésőbb június 23-áig kellett leadni a nyilatkozatokat az állami vezetőknek.

A miniszterek közül ketten keresnek bruttó

5-5 millió forintot,

egyikük Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter (Nagy ezt feltüntette a vagyonbevallásában), a másik pedig Csák János kulturális és innovációs miniszter – mondta Gulyás Gergely a július 7-i Kormányinfón.

A többi miniszter pedig Gulyás szerint az előző évi átlagbér hatszorosát kapja. Ha ez valóban igaz, akkor a Magyar Leventénél látszó növekménynél is nagyobb mértékű emelésben részesülnek: az eddigi bruttó 1 millió 979 ezer forinton befagyasztott összegről 2 millió 633 ezer forintra nőhet a tárcavezetők illetménye, ami 650 ezer forintos emelést jelenthet.

(via 24.hu)

 

Valódi Hírek