Pánikrohamot kapott Varga Judit, miután kikerült az orbitális megszorításokról szóló, eltitkolt nyilatkozata

Rögvest visszavonta azt.

Mint már beszámoltunk róla, Varga Judit az Országos Bírói Tanács június 13-ai ülésén beismerte, bődületes megszorításokat tartalmaz a költségvetés. Az igazságügyi miniszter akkor úgy fogalmazott, „nagyon nagy megszorítások vannak benne”.

Az Igazságügyi Minisztérium rögvest helyreigazítást kért a kiszivárgott kijelentésekről beszámoló lapoktól. Az IM szerint a tárcavezető beszédében a korábban bejelentett megszorításokra célzott, amelyekről a sajtó már beszámolt.

Közleményük szerint a kormány „önmagán végzi a legnagyobb spórolást„. Ezzel kapcsolatban azt írták, 10%-kal csökkentették a minisztériumok költségvetését, eszerint idén 581, jövőre pedig 500 milliárddal nyesik meg a tárcák kasszáját.

Leírásuk szerint a spórolást ellensúlyozandó hozták létre a rezsivédelmi és a honvédelmi alapot, illetve ezért vetettek ki extraprofit-különadót a nagyvállalatokra. „A magyar emberek biztonságát, a nyugdíjakat, a családtámogatásokat, a munkahelyeket és a rezsicsökkentést továbbra is meg fogjuk védeni” — állították.

A 444 azonban rámutatott, Varga a júniusban elhangzott beszédében azonban nem a minisztériumok kiadáscsökkentéséről értekezett. A miniszter akkor elmondta, a romló gazdasági helyzet miatt

nem képesek megemelni az igazságszolgáltatásban dolgozók fizetését.

A politikus arról beszélt, a kormánynak elmaradása van a fizetésemelés terén, azonban „látszik a recessziónak a fellege mindenfelé, a háború és a háborúból fakadó energiaárnövekedés, amely a jövőben is velünk fog élni mind Európában, mind a világban, nyilván

befolyásolni fogja a költségvetés mozgásterét„.

Barkóczi Balázs, az Országos Bírói Tanács elnökhelyettese felhívta rá a figyelmet, hogy mindenképpen megoldást kell találni az igazságügyi alkalmazottak alacsony fizetésének rendezésére. Varga Judit erre reagálva azt mondta, igyekszik kijárni a fizetésemelést.

Mindemellett megjegyezte: „Nyilván nagyon-nagyon nehéz a helyzet”, mivel a pénzügyminiszternek „bármiféle folyamatosan költségvetésbe beépülő emelkedő tételnek most

nemet kell, hogy mondjon”.

Megjegyezte, a későbbiekben érdemes lesz hozzányúlni a rendszerhez, hogy megszüntessék az aránytalanságokat. Ezután mondta el, hogy „nagyon nagy megszorítások vannak a költségvetésben„.

(444.hu nyomán)