Mi történt? Varga Judit bevallotta, hogy óriási megszorítások jönnek

Süllyed a hajó.

Orbán Viktor kormányfő június végén még úgy fogalmazott: „nincs megszorítás, és nem is lesz”.

Varga Judit igazságügyi miniszter is részt vett az Országos Bírói Tanács (OBT) június 13-i ülésén, hogy beszámoljon az új kormány prioritásairól és válaszoljon a bírók kérdéseire. A Magyar Narancs az ülés jegyzőkönyvére hivatkozva azt írja, amikor a miniszter az igazságügyi alkalmazottak béremelésére reagált, azt mondta: „a költségvetés az most abszolút az egész európai gazdasági recesszióra figyelemmel született meg,

tehát nagyon nagy megszorítások vannak benne, ugye a honvédelmi és a rezsivédelmi alap is egy olyan újítás, amely a helyzetre reagál”.

Ez a kijelentés azért is érdekes, mert a kormányzat többi szereplője eddig éppen ellenkezőjéről beszélt. Varga Mihály pénzügyminiszter például a baloldali lapok „riogatásának” titulálta a megszorítás vádját, Orbán kormányfő pedig június 27-én azt mondta a parlamentben, hogy

„nincs megszorítás, és nem is lesz”.

(magyarnarancs.hu / hvg.hu)

Valódi Hírek