Újabb múzeum eshet az Orbán-kormány áldozatául — Az egyik miniszternek megtetszett egy épület a Budai Várban

Mehet vidékre.

Jelentős átalakítások várhatóak a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban (HIM), mivel a Szalay-Bobrovniczky Kristóf vezette Honvédelmi Minisztérium az intézmény Kapisztrán téri épületébe akar beköltözni. Az épület egy jelentős részét mindenképpen ki kell üríteniük, de az is lehet, hogy az egész házat el kell hagyniuk – írja az Index.

A minisztérium beköltözéséről a lap információi szerint korábban is pletykáltak már, most azonban úgy tudni, állítólag maga Szalay-Bobrovniczky Kristóf nemrég kinevezett honvédelmi miniszter volt az, akinek annyira megtetszett a Kapisztrán téri épület, hogy ki is túrná onnan az ott működő múzeumot.

A lap megjegyzi, hogy a honvédség keretein belül működő intézmény nem csupán múzeum, hanem egy több száz fős létesítmény

kutatóintézettel, levéltárral, könyvtárral,

ráadásul a belföldi és külföldi hadisírgondozás is a HIM-nek van alárendelve.

Mivel a honvédelmi tárca felől érkező kommunikáció ezúttal sem volt konkrét, senki sem tudja hivatalosan, hogy az épületnek pontosan mekkora részére tartanak igényt. Ami biztosnak tűnik, az az, hogy az épület jelentős részét ki kell üríteni, köztük több gyűjteményt, irodát, ahova a minisztériumból érkezők fognak beköltözni. Ez pedig azt is jelenti, hogy a múzeum legnagyobb tárlatát is el kell bontani. Az sem kizárható ugyanakkor, hogy a folyamat vége az lesz, hogy

az egész HIM-nek költöznie kell.

Az átépítés mellesleg nem egyszerű, tekintve, hogy egy sor műemlékvédelmi szempontra tekintettel kellene lenni, maga az épület pedig, bár nincs rossz állapotban, egy ilyen léptékű átszervezéshez fel is kellene újítani. Mindez több éves munkafolyamat, ami várhatóan csak a mostani kormányzati ciklus végére készülhetne el.

Az sem világos, hogy ha a múzeumnak költöznie kell, akkor hova kellene mennie, egyes feltételezések szerint a Bartók Béla út környékén kaphatnának új helyet, de olyan elképzelésről is tudni, amely szerint egész Budapestről is kiebrudalnák az intézményt, s

Székesfehérvárra, vagy Kecskemétre

költöztetnék.

Az Index információi szerint az intézményben aligha meglepő módon igen negatívan fogadták az átalakításról szóló híreket, a légkör bizonytalan, szinte semmit nem kommunikálnak a munkatársak felé, s az is elképzelhető, hogy a következő hónapokban leépítések lesznek a Honvédelmi Minisztérium szervezkedése és egy másik változás miatt: egy dolgozói megbeszélésen az is elhangzott, hogy aki teheti, puhatolózzon más álláslehetőségek iránt.

(via Népszava)

Valódi Hírek