Gazdagodik a haveri kör: Egy ismerős arc vette meg a Balaton egyik ikonikus üdülőjét

Már le is bontotta.

Újabb nagy értékű ingatlanról, ezúttal a Posta volt siófoki üdülőjéről derült ki, hogy megvásárolta a veresegyházi Lotharidesz Balázs egyik cége – számolt be a Facebookon Hadházy Ákos.

Lotharideszé a Monk Property Kft. és Monk Solutions Kft. is. És ahogy Hadházy Ákos parlamenti képviselő még június közepén feltárta, ezek a cégek több szálon is gyanúsan összefonódnak

Rogán Antal kabinetfőnökének,

Nagy Ádámnak a cégeivel.

Ilyen összefonódás például, hogy Nagy Ádám adott székhelyhasználati jogosultságot egy budapesti címre a Monk Solutions-nek 2017-ben. Az is érdekes, hogy ugyanaz az ügyvéd járt el Nagy Ádám cégeinek és Lotharidesz cégeinek az ügyében.

A 3.428 m2 telken fekvő siófoki üdülőt a Posta nettó 432 millióért hirdette meg tavaly. A Hadházy által bemutatott tulajdoni lap szerint a Monk Solution lett az üdülő új birtosa tavaly áprilisban. Azóta már meg is kezdték az építkezést, a 20 apartmanból, étteremből, csónakházból álló üdülőt gyakorlatilag teljesen elbontották és vadonatúj épületet húznak fel helyette.

Hadházy szerint a Monk Solutions Kft. a vásárlás után

1,2 milliárd hitelt

kapott az akkor állami (most már Mészáros MKB bankjába olvadt) Budapest Banktól.

(via 444.hu)

Valódi Hírek