Most derült ki: Közel 1,4 millió forintos fizetésemelést kaphat a Nemzeti Választási Iroda elnöke

A magyar kormány 73 százalékkal emelheti a bérét.

1,4 millió forintos fizetésemelést kaphat Nagy Attila, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke, írja a 24.hu a költségvetést megalapozó salátatörvény alapján, amit Varga Mihály pénzügyminiszter terjesztett a parlament elé.

Mint írják, az Nemzeti Választási Iroda elnöke havi fizetése jelenleg 1,9 millió forint, a díjazását azonban a közigazgatási államtitkár illetményéhez igazítanák, ha tehát megszavazzák a javaslatot, akkor a képviselői alapfizetés 2,5-szeresére lesz jogosult,

vagyis 3 millió 290 ezer forint lesz a havi járandósága. Ez közel 1,4 millió forintos fizetésemelést jelent, írja a portál.

A lap emlékeztet: az NVI-elnök illetményét már 2020 januárjában is jelentősen emelték. Addig 997 ezer forint volt a havi fizetése, ezt emelték 1,9 millióra.

(24.hu / rtl.hu)

Valódi Hírek