Dobrev Klára kiakadt, hogy az EU-ban a magyarok a legszegényebbek között vannak (+fotó)

Románia is a kanyarban előzött minket.

Korábban beszámoltunk róla, hogy az Eurostat közzétette a háztartások fogyasztásáról szóló legfrissebb adatait. Az Európai Unió statisztikai hivatalának kutatásából az derült ki, hogy a magyarok egy főre jutó fogyasztása az EU-átlag 70 százalékát érte el 2021-ben. Így az unióban a magyarnál csak a bolgár adat a rosszabb, a szlovákkal egy szinten vagyunk, de már Romániától és Szlovéniától is jelentős az elmaradásunk.

A lesújtó adatokra Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője is reagált közösségi oldalán. A politikus szerint, az adatok riasztó képet mutatnak arról, hogy valójában milyen rosszul élnek a magyarok. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az ország jelentős részén a nettó átlagfizetés nem éri el a 160 ezer forintot, és a térség országai között Magyarországon a legalacsonyabbak a nyugdíjak. Mint írja,

„Akkor nincs mit szépíteni azon, hogy az EU legszegényebbjei között vannak a magyarok”.

Dobrev Klára bejegyzését változtatások nélkül közöljük:

„Riasztó valóságot mutat az Unió statisztikája arról, milyen rosszul élnek a magyarok.

De ha az ország jelentős részén a nettó átlagfizetés nem éri el a 160 ezer forintot, és a térség országai között nálunk a legalacsonyabbak a nyugdíjak, akkor nincs mit szépíteni azon, hogy az EU legszegényebbjei között vannak a magyarok.

Orbán kormányzása alatt Románia is a kanyarban előzött minket, a magyar pedig Európa egyik legszegényebb népe lett és ennek a népnek a nyakába fogja zúdítani a soha nem látott, brutális megszorításait.

Így viselkedik egy szívtelen, gonosz, hazug miniszterelnök, aki ráadásul még a kormányzáshoz sem ért”.

(Dobrev Klára/Facebook)

Kapcsolódó:

https://nyugatifeny.hu/2022/06/20/megerositette-az-eurostat-a-magyarok-a-masodik-legszegenyebbek-az-egesz-eu-ban-terkep

Valódi Hírek