A pécsi civilek összefogtak a tanárokért: Egyre több vállalkozás csatlakozik, hogy megkönnyítsék a pedagógusok életét

Az egész országra ki szeretnék terjeszteni a kezdeményezést.

Helyi szolgáltatókat köt össze pécsi pedagógusokkal a Közösségi Kiállás a Pedagógusokért néven elindított Facebook-csoport. Az ötlet lényege egyszerű: a szolidaritásukat kifejezve a vállalkozások kedvezményeket kínálnak a tanároknak, óvónőknek. Egyelőre leginkább kicsik csatlakoztak, de már akad egy nagyvad is.

A most már 250 fős csoportot néhány hete alapította Putz Ádám, aki „civilben” a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa. A Telex megkeresésére elmondta, hogy lényegében egy hír és egy cikk késztette cselekvésre. A hír szerint az orosz–ukrán háborúra, a gazdasági válságra hivatkozva mégsem kapják meg a pedagógusok a korábban beígért béremelést. A cikk pedig többek között azt mutatta be, hogy a múlt század elején, helyi közösségek kezdeményezésére hogyan lett mindenki számára ingyenes a korábban fizetős középiskolai oktatás az Egyesült Államokban.

„Eredetileg az volt az ötletem, hogy a pedagógusoknak beígért bérnövelést próbáljuk meg helyben összehozni mi, pécsiek. De ez irreálisan magas cél. Viszont egy ilyen kedvezményes rendszer már nem annyira, és valós segítség is lehet”

– mondja az ötletgazda. Putz Ádám szerint a felajánlásokat rugalmasan kell kezelni, és mindig a kedvezményt igénybe vevőnek kell igazolnia a jogosultságát. A pedagógusigazolvány elméletileg erre pont jó lehetne, de a tanárok évek óta csak 180 napig érvényes igazolást kapnak arról, hogy jogosultak az amúgy egyre ritkábban és nehézkesebben igénybe vehető kedvezményekre.

A Közösségi Kiállás a Pedagógusokért – Pécs csoporthoz csatlakozó vállalkozások egyelőre egy nyilvános táblázatba kerülnek, valamint a támogató helyekre egy matrica is kerül. Eddig

15 helyi kisvállalkozás

(például vendéglátóhelyek, számítástechnikai szerviz, könyvesbolt, fodrászat) csatlakozott a kezdeményezéshez. Az eddigi legnagyobb és legújabb csatlakozó az önkormányzati tulajdonban lévő Pécsi Állatkert.

Putz Ádám örülne, ha országos mozgalommá válna a kezdeményezése, ő helyben továbbra is keresni fogja a partnereket, akik így segíthetnének a pedagógusoknak.

(via Telex.hu)

Valódi Hírek