Kiderült: Az egyik leggazdagabb magyarnak adta el az állam a Balaton egyik legértékesebb ingatlanját

Lassan minden a NER tulajdona lesz.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő idén márciusban 1,63 milliárd forintért eladta a Tihanyi Yacht Clubot, valamint a közvetlenül mellette elterülő kikötőt – értesült az rtl.hu.

A vevő a harmincadik leggazdagabb magyarnak számító Nagy György cége, a HO-ME 2000. Kft. volt. Az üzletember a Vasas egyik tulajdonosa, az OTP igazgatóságának tagja, sokan pedig Csányi Sándor bankvezér egyik fontos gazdasági partnerének tartják. A telken továbbra is kikötői, szállodai és vendéglátói tevékenységet folytatnak majd.

Nagy Györgynek a tájékoztatása szerint a vételár

1,63 milliárd forint

volt, ezt az árat pedig a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő által felkért értékbecslő állapította meg.

Az ingatlant tehát ezúttal nem árverés útján értékesítették, Nagy György közlése szerint ugyanis az elmúlt években a többségi tulajdonában álló cég bérelte a területet az államtól, így „az érvényben levő szabályozások alapján” lehetősége nyílt a vásárlásra.

Az üzletember azt is megjegyezte, hogy az elmúlt időszak felújításait saját erőből finanszírozta. Nem akar változtatni a jelenlegi profilon, azaz tervek szerint továbbra is kikötői, szállodai és vendéglátói tevékenységet folytatnak majd a területen.

Nagy György már a rendszerváltás óta ismert szereplője a hazai gazdasági életnek, ő volt például az 1990-ben alapított Wallis Holding tulajdonosa, a csoportot egészen 2000-ig vezérigazgatóként irányította.

A Forbes leggazdagabb magyarokat rangsoroló listáján a

30. helyen

áll 51,2 milliárd forintos becsült vagyonával, a lap szerint ráadásul Csányi Sándor egyik fontos üzlettársának számít. Erre utal az is, hogy a két üzletembernek közös vagyonkezelője is van, korábban pedig Nagy György éppen az OTP-vezérnek adta el a több tízmilliárd forintos árbevétellel rendelkező mezőgazdasági cégét.

Az üzletember nemrég beszállt a magyar labdarúgásba is: szintén a HO-ME 2000 Kft.-n keresztül többségi részesedése van az első osztályba feljutó Vasas Futball Kft.-ben. Néhány éve még a Los Angeles Times is írt róla, miután a város elitnegyedében vett magának több mint 6 millió dollárért egy luxusvillát.

Valódi Hírek