A lényeget illetően nem szabad feladni az elveinket, mert ha így teszünk, akkor „lehet, hogy a te szád mozog, de mögötte az ellenfeled beszél” – hangsúlyozta a DK elnöke.
A Demokratikus Koalíció önkormányzati képviselőinek országos tanácskozásán mondott beszédet Gyurcsány Ferenc pártelnök vasárnap délután.
„Természetesen fájó egy választási vereség, és kötelező ilyenkor valamilyen elemzése a múltnak”
– mondta Gyurcsány Ferenc, hozzátéve: az elmúlt két hónapban ezt megtették, de a lényegen, hogy mit gondolnak Magyarországról, mi a viszonyuk a hazához, nem nagyon kell változtatni.
A DK elnöke figyelmeztetett:
„Ha az ellenfél beköltözik a lelkedbe, beköltözik a gondolataidba, akkor végül elrabolja a szívedet, és bénítani fogja a cselekvésedet is, ezután pedig az érintett már nem riválisa az ellenfelének, hanem ha akarja, ha nem, a szövetségese lesz.
Ha engeded, hogy az ellenfeled határozza meg, hogy miről mit mondasz, mi erkölcsös, akkor bár lehet, hogy a te szád mozog, de mögötte az ellenfeled beszél.”
A fenti gondolatot kifejtve Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: nem szabad hagyni, hogy a hatalom mondja meg, hogyan kell gondolkodni a magyarságról, Trianonról, a rendszerváltozásról, szeretetről, szerelemről, hitről és családról, és azt se engedjék, hogy az legyen a mérce, amit ma a hatalmon lévők gondolnak a konkrét politikai megoldásokról.
A politikus aláhúzta: azok, akik nem mernek, nem tudnak vagy nem akarnak alternatívát megfogalmazni, akik nem bírják erővel ezt a küzdelmet, bármennyire is tisztességesek, a nap végén nem az új Magyarországot, hanem a ma hatalmon lévők „múltidéző Magyarországát” szolgálják.
Gyurcsány Ferenc világossá tette, hogy nincs kompromisszum, és el kell utasítani a hatalomnak azt az igényét, hogy azt állíthassa, követelhesse, hogy bármelyik kérdésre csak egyetlen helyes válasz van, mégpedig az, amelyet ő képvisel.
Azt is el kell utasítani, ha az egyetlen erkölcsös válasznak a sajátjukat tartják, mert innentől kezdve
„nem vita van, hanem megbélyegzés, nem küzdelem, hanem a kiiktatás szándéka, az eltakarítás igénye”.
– húzta alá.
Gyurcsány Ferenc kifejtette: nem azt mondja, hogy a kormánynak és az ellenzéknek soha semmiben nem lehet egyetértenie, de szerinte az a természetes állapota a parlamentáris demokráciának, ha minden lényeges kérdésben alternatívák nyílt, tiszteletre méltó és jóhiszemű küzdelmében találja meg a nemzeti demokratikus közösség, hogy miben ért egyet.
Gyurcsány úgy látja, hogy két Magyarország vitatkozik, „mintha két mozit néznénk”, és ez egy fájdalmas, történelmi küzdelem. Ezt azzal egészítette ki, hogy akik a hatalmon lévők kegyeit keresik felelősnek hitt felszólalásokkal vagy gesztusokkal, nem erősítik, hanem gyengítik az ellenzék erejét, mert nem gesztust kell gyakorolni, hanem küzdeni kell.
A DK vezetője kitért arra is, hogy a Demokratikus Koalíció politikusai törvénytelennek nevezik a kormányt. Úgy véli, ez azért idegesítheti a hatalmat, mert a kormány önmagára akként gondol, mintha maga lenne a törvény, ezért az ilyen felszólalásokkal az identitásukat támadják, és megfosztják őket „attól a politikai felsőbbrendűségtől, ami a hatalomgyakorlásuk alapja”.
Gyurcsány Ferenc kiemelte, hogy rendszerváltozásra van szükség Magyarországon, a rendszerváltozás szándékának ügyét feladni nem lehet.
„Ha igazunk van, akkor hogy a csudába lehet, hogy ilyen hosszú ideig fenn tud maradni egy ilyen rendszer?” – tette fel a kérdést, amire az a válasza, hogy a rendszert a polgárok és Magyarország megvédésnek hamis illúziója tartja fenn.
Gyurcsány Ferenc itt több konkrét példát is említett. Emlékeztetett rá: nem igaz, hogy Magyarország mindenkinél olcsóbban kapja Oroszországból az energiát, nem igaz, hogy a lakossági gázártámogatás oda megy, ahol a legnagyobb szükség van rá, nem igaz, hogy a kormány képes volt megállítani a koronavírust, és az sem, hogy a különadókat nem az emberek fogják megfizetni.
A pártelnök úgy gondolja, hogy az ország kormánya a saját hatalmát védi meg a mi kontónkra, de
„mint minden illúzió, előbb-utóbb fájdalmas felismeréssel fejeződik be, hogy mindez csak egy rendkívül veszélyes, káros, gyalázatos trükk volt, amelyre mi nem vásároltunk jegyet.”
Videó:
.
(via Index)