Polt Péter úgy tudja, óriási sikert értek el — Elismerésnek értékelte az OLAF jelentését a magyar ügyészség

Sikerként értékelték az Európai Csalás Elleni Hivatal jelentését Magyarországról.

„Továbbra is kiemelkedően teljesít a magyar ügyészség” — így értékelte a szerdán nyilvánosságra hozott OLAF-jelentést a Legfőbb Ügyészség sajtóosztálya, amiről az Euronews számolt be.

Az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala jelentése szerint azonban Magyarország az élmezőnyben van a korrupció és az uniós források szabálytalan felhasználása tekintetében, és nem tesz eleget az ajánlásoknak.

A Legfőbb Ügyészség közleménye szerint az OLAF-jelentésből az derül ki, hogy a magyar ügyészség az uniós átlagot lényegesen meghaladó arányban emel vádat az OLAF igazságügyi ajánlásai nyomán.

Mint írják:

„Az OLAF június 08-án nyilvánosságra hozott, 2021-és éves jelentése szerint a magyar ügyészség az uniós átlagot (35%) jelentősen meghaladó mértékben, az OLAF által kezdeményezett ügyek 67 %-ában emelt vádat 2017 és 2021 között. Évről évre folyamatosan csökken az OLAF magyar ügyészséghez eljuttatott igazságügyi ajánlásainak a száma.

Minden igazságügyi ajánlást nyomozás követ Magyarországon. Az OLAF egyre többször olyan ügyben tesz igazságügyi ajánlást, amelyben már folyik Magyarországon nyomozás”.

A közleményben továbbá az is szerepel, hogy a magyar ügyészség – bár erre nincs törvényi kötelezettsége – Dr. Polt Péter legfőbb ügyész rendelkezése alapján az OLAF igazságügyi ajánlása nyomán valamennyi esetben elrendelte a nyomozást, illetve amennyiben már folyamatban volt a nyomozás, az OLAF ajánlását a nyomozás irataihoz csatolták és abban értékelték.

A közleményben azt is állítják, hogy a magyar ügyészség és az OLAF szorosan együttműködik, mind vezetői, mind szakértői szinten, mint írják, rendszeresek a találkozók.

(MTI / euronews.com)

Kapcsolódó:

https://nyugatifeny.hu/2022/06/08/kijott-az-eves-olaf-jelentes-magyarorszagon-tovabbra-is-atlagon-felul-csalnak-az-eu-s-penzekkel

Valódi Hírek