Rendkívüli: A Fidesz az erkölcsre hivatkozva felfüggesztette Szabó Tímea mentelmi jogát

Szintet lépett a kormányzó párt.

Van egy olyan hagyomány az Országgyűlésben, hogy ha rágalmazás miatt kéri a Parlamenttől az illetékes bíróság egy képviselő mentelmi jogának a felfüggesztését, annak nem tesznek eleget. Az indokolás az, hogy magánvádas bűncselekmények esetén fenntartják a mentelmi jogot, hogy biztosítsák az Országgyűlés, illetve a képviselők zavartalan munkavégzését.

Szabó Tímea esetében azonban a fideszes képviselők szerdán kivételt tettek. A Párbeszéd politikusát Óbuda korábbi polgármestere, a tavaszi parlamenti választásokon a kerületben a Fidesz jelöltjeként induló

Bús Balázs jelentette fel rágalmazás és becsületsértés vétsége miatt.

Mégpedig azért, mert Bús szerint a vetélytársa róla egy március 23-án Facebookra kitett videóban a becsület csorbítására alkalmas kijelentéseket tett. Szabó azzal tette ki a videót, hogy „a pedofil bűnözők a Fideszben vannak – a Fidesz óbudai jelöltje, Bús Balázs is elhallgatott egy óvodai pedofil bűncselekményt!„. Az ellenzéki politikus mulasztással vádolta a korábbi fideszes polgármestert,

mert elhallgattak egy óbudai óvodai pedofilügyet.

Az Országgyűlés mentelmi bizottságának összefoglalója szerint Bús a feljelentésben arról ír, hogy „Szabó Tímea állításai nem csupán a becsület csorbítására alkalmas,

morálisan, illetve erkölcsileg elítélendő állításokat tartalmaznak,

hanem különösen súlyos, morálisan a társadalom által fokozottan elítélt, nagy tárgyi súlyú bűncselekmény elkövetésével vádolja a feljelentettet teljesen alaptalanul. A feljelentő szerint Szabó Tímea vádaskodása azt a célt szolgálja, hogy a személyét politikai haszonszerzés céljából lejárassa. Mindezek miatt kéri az elkövető felelősségre vonását”.

A bizottság ugyanakkor a gyakorlatra hivatkozva kedden úgy döntött, hogy nem javasolja Szabó mentelmi jogának felfüggesztését. Csakhogy a parlament kormánypárti többsége a Mi Hazánk képviselőivel együtt szerdán úgy döntött, hogy kiadja Szabót (118 igen, 49 nem szavazat, és egy tartózkodás mellett).

Nem minden fideszes képviselő szavazott igennel, Kocsics Máté frakcióvezető, Pajtók Gábor és Tapolczai Gergely nemmel szavazott, akárcsak Hargitai János, a mentelmi bizottság KDNP-s képviselője. Szabó mentelmi jogának a felfüggesztéséhez a jelenlévő képviselők kétharmados többsége így is megvolt

a Mi Hazánk képviselőivel.

Rögtön Szabó után szavaztak a Párbeszéd másik képviselője, Tordai Bence mentelmi jogának a felfüggesztéséről. Őt szintén a vele a parlamenti választásokon rivalizáló, II. kerületi fideszes jelölt jelentette fel, egy Hadházy Ákos poszt alá írt komment, majd az ebből születő poszt miatt becsületsértésért. Tordai mentelmi jogát ugyanakkor nem függesztette fel a parlament, bár itt is voltak olyan fideszes képviselők, akik megtették volna.

(via, 444.hu)

Valódi Hírek