Rendkívüli: Lemondott Jakab Péter

Szerinte ez szolgálja a párt érdekét.

Szerdán este a hivatalos Facebook-oldalán jelentette be Jakab Péter, hogy lemondott a Jobbik elnöki posztjáról.

A politikus 2020 óta vezette a pártot, előtte a párt miniszterelnök-jelöltje volt a tavaly őszi előválasztáson, azt megelőzően pedig frakcióvezetője volt a Jobbiknak. A képviselő a frakcióvezetői pozícióját megtartja.

A Jobbik tagsága több mint 70 százalékos többséggel választott meg a párt elnökének május 7-én. Hiába. Mára világossá vált, hogy az új elnökség nem kívánja a tagság útját járni, a szükséges döntések meghozatalához nem biztosítják számomra a többséget, vagyis kivették a kezemből a Jobbik irányítását.

Ahhoz, hogy a mozgalom tovább tudjon működni, olyan elnökre van szükség, akivel az elnökség együtt tud dolgozni. Velem nem tud, ezért

a mai nappal lemondok a Jobbik elnöki tisztségéről.

A Fidesszel bármikor megküzdök, de a Jobbikkal nem harcolok. Köszönöm a tagság kitartó bizalmát, az elnökségi tagok közül pedig Szabó Gábor, Z. Kárpát Dániel és Dr. Lukács László támogatását. Nem fogom elfelejteni.

Jobbikosok, ha szükség lesz rám, szóljatok!

Munkámat a Jobbik frakcióvezetőjeként folytatom,

az elnökségnek további jó munkát kívánok. Maradok a nép pártján!


.

Valódi Hírek