Bepanaszolták Magyarországot az EU-ban, amiért egyedüli tagországként megbélyegzi az azonos nemű házasokat

Az Európai Unió összes tagállama köteles elismerni, Magyarország mégsem tesz így.

A Háttér Társaság közleményben tudatta, hogy az ILGA Europe nevű szervezettel együtt panaszt nyújtottak be, amiért Magyarország az úgynevezett Coman-ítélet után 4 évvel sem ismeri el az Európai Unión belül kötött azonos nemű házasságokat — számolt be róla a 444.hu.

Az Európai Bíróság 2018. június 5-én hozott ítéletet a Coman-ügyben, amely szerint

az Európai Unió összes tagállama köteles elismerni

a más uniós tagállamban azonos nemű személyek által kötött házasságokat. A Bíróság megállapította, hogy a szabad mozgáshoz való jog gyakorlásáról szóló irányelv keretében a „házastárs” fogalma nemi szempontból semleges, így kiterjed egy uniós állampolgár azonos nemű házastársára is.

A Bíróság továbbá emlékeztet arra, hogy az uniós polgárok szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról szóló rendelkezések szerint az uniós állampolgár családtagjai számára lehetővé kell tenni, hogy kövessék az uniós polgárt annak új tartózkodási helye szerinti tagállamba. Az ítélet értelmében a tagállamok elismerési kötelezettsége fennáll függetlenül attól, hogy az adott tagállam a nemzeti jogában biztosítja-e az azonos nemű személyek közötti házasságot vagy sem.

Az eredeti ügyben Románia volt az alperes, de ahogy az ítéletből kiderül, minden tagállamnak alkalmaznia kéne az abban foglaltakat,

Magyarország mégsem tesz így.

Az elmúlt években a magyar hatóságok következetesen megtagadták a külföldön azonos nemű párok által kötött házasságok hazai anyakönyvezését, nemcsak házasságként, hanem bejegyzett élettársi kapcsolatként is – írja a közlemény. Sőt, áprilisi állásfoglalásában az Igazságügyi Minisztérium kifejtette: az Alaptörvényben szereplő házasságdefiníció miatt

kizárt

a külföldön kötött azonos nemű házasságok elismerése, még azokban az esetekben is, ahol a nemzetközi magánjogi törvény erre egyébként lehetőséget teremtene.

„Döbbenetes, hogy a magyar kormány nyíltan szembemegy az Európai Unió Bíróságának jogerős ítéletével” – kommentálta az ügyet Dombos Tamás, a Háttér Társaság jogsegélyszolgálatának munkatársa.

„Bízunk benne, hogy az Európai Bizottság nem hagyja annyiban a kérdést, és kötelezettségszegési eljárást indít a kormány ellen az azonos nemű párok életét megnehezítő magyar joggyakorlat miatt” – írja a Háttér Társaság közleménye.

(via, hatter.hu / 444.hu)

(Kiemelt kép: olkt.net)

Valódi Hírek