Kiakadtak a britek, szerintük gusztustalan dolgok történtek a Puskás Arénában

Leírták, mit tapasztaltak.

Szombaton 1-0-s győzelmet aratott a magyar futballválogatott a budapesti Puskás Arénában a britek ellen, amellyel az angol válogatott 22-szeres veretlenségi sorozatát szakították meg, egyúttal 60 év után arattak győzelmet a magyarok az angolok ellen. A hazai csapat sikere nagy visszhangot keltett, az itthoniak öröme és elégedettsége mellett azonban az ellenfél csapata nem csupán az eredménnyel, a körülményekkel sem elégedett.

A lelátókon több ezer gyermek szurkolta végig a meccset, amely kuriózumnak számít. Ez annak köszönhető, hogy korábban a válogatott a magyar szurkolók korábbi rasszista bekiabálásai miatt büntetést kapott, emiatt pedig hivatalosan zárt kapuk mögött kellett volna zajlania a mérkőzésnek.

Csakhogy a szabályok szerint

14 éven aluliak beléphettek a stadionba,

így néhány szülő felügyeletével összesen 30 ezer — Varga Judit posztja szerint 40 ezer — gyermek vehetett részt a meccsen. A gólszerző Szalai Dominik szerint hasonló volt a hangulat, mintha a felnőtt szurkolók lettek volna jelen a meccsen, és ezt a csapattársa, Sallai Roland is megerősítette, és hozzátette, ez jobb megoldás, mintha üresek maradnának a lelátók.

A Guardian riportere, Rob Dorsett máshogy vélekedik, szerinte „gusztustalan” volt a szurkolók gyerekekkel való helyettesítése, amely szerinte rossz üzenetet közvetít, és „nem valódi büntetés”. Az értékelés alapján azonban vitathatatlan a magyar válogatott sikere. A The Sun megjegyezte,

úgy játszottak (az angolok — a szerk.) a magyar diákok előtt, mintha ők maguk is iskolások lennének.

Bár ez egy zárt kapuk mögött lejátszott meccs volt, hogy megbüntesse a magyar válogatottat és szurkolóit az Európa-bajnokságon tanúsított viselkedésük miatt, de az utolsó sípszó után így is

fülsiketítő ordítások közepette

született meg” — írta a BBC. A meccset megelőző sajtótájékoztatón az angol csapatkapitány, Gareth Southgate megjegyezte, a későbbiekben ők is élnek majd a lehetőséggel a büntetésük kiváltására.

(Index nyomán)

Valódi Hírek