Megrázó: Hónapokig nem tudták megállapítani egy 23 éves nőnél, hogy rákos — A gyászoló anya válaszokat vár

A szakértői vélemény azóta sem készült el.

Tavaly júniusban hunyt el egy békéscsabai nő csírasejtes daganat következtében. Az édesanyja állítása szerint a kórházban hónapokig nem vették észre, hogy rákos a lánya, akinek 2020 októberében kezdett el fájni a hasa. A dokumentumok szerint a kórházban két 13 centiméteres, jóindulatú cisztát találtak a nő petefészkénél. Hiába műtötték meg, pár hét alatt a tünetek visszatértek, ezért antibiotikumot és gyulladáscsökkentőt írtak elő neki. Ezek azonban nem használtak, a beteg 2021 áprilisára már annyira rosszul volt, hogy alig tudott járni.

Egy ultrahangos vizsgálaton vért találtak a nő hasüregében. műtétre lett volna szükség, de ezt a beteg koronavírusa miatt elhalasztották. Ezt követően a gyulai kórházban megműtötték, amelynek során másfél liter vért távolítottak el a gyomrából, és annyit közöltek az anyjával, hogy

lánya utolsó stádiumú rákos.

A műtét után Zsuzsit az Országos Onkológiai Intézetbe szállították Budapestre, hogy kemoterápiás kezelést kapjon, de ez már sajnos nem segített rajta. A lány édesanyja szerette volna megtudni, hogy az első kórházban miért nem vették észre a lánya betegségét, a kérdéseire azonban nem kapott kielégítő választ.

A gyászoló anya rendőrségi feljelentést tett, de az ügy egy éve nem halad,

mert a szakértői vélemény azóta sem készült el.

A család jogi képviselője az RTL Híradónak annyit mondott, hogy ennek határidejét többször is meghosszabbították már. A Békés Megyei Rendőrfőkapitányság közlése szerint halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés bűncselekménye gyanúja miatt folytatnak nyomozást.

A tragikus esettel kapcsolatban az RTL Híradó is készített riportot:

(via, index.hu / rtl.hu)

 

Valódi Hírek