Ismét nagyot ment Deutsch Tamás: Úgy tudja, a rezsicsökkentés megvédése az európai egység gondolatát erősíti

Egészen furcsa dolgokat közölt.

Csak az a miénk, amit meg tudunk védeni, a rezsicsökkentést megvédtük – informált szerdai sajtóközleményében Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselőcsoportjának vezére.

„Az Európai Tanács hét eleji ülésén Brüsszel felelőtlen olajembargós javaslatával szemben, ami a háború árát a magyar családokkal fizettette volna meg, sikerült megvédeni a magyar érdekeket. Az Orbán Viktor miniszterelnök határozott fellépése nyomán született döntés, garancia a rezsicsökkentés megtartására, és az európai egység megvalósulására” — magyarázta Deutsch Tamás, kiegészítve azzal, hogy

„A magyar polgároktól április 3-án kapott, minden eddiginél nagyobb és erősebb felhatalmazás, segít abban, hogy a magyar nemzeti érdekek védelmében a legnehezebb csatákat is sikerrel vívjuk meg Brüsszelben”.

Közölte: az állam- illetve kormányfők találkozóján tárgyalták azt az Európai Bizottság által kidolgozott „felelőtlen” javaslatot, mely betiltotta volna az Oroszországból származó nyersolaj behozatalát Magyarországon. „Az őrült brüsszeli terveket támogatók hatalmas politikai nyomása ellenére is sikerült visszaverni a teljeskörű olajembargó javaslatát” — mondta.

Hozzátette: „Az Orbán Viktor által képviselt megoldás nem kizárólag a magyar családok számára garancia a rezsicsökkentés megvédésére,

de az európai egység gondolatát is erősíti,

hiszen az uniós tagállamok nemzeti érdekeinek figyelembe vétele az egész Európai Unió alapgondolata is egyben” – hangoztatta Deutsch.

Vélekedése szerint, „a magyar baloldali politikusok az örökös megfelelési kényszerükben ismét feladták volna a magyar érdekeket, engedve a politikai nyomásnak, és a magyar polgárok számára hátrányos döntést is támogattak volna”. Azt is mondta, hogy „több ellenzéki politikus nyilatkozataiban annak adott hangot, hogy támogatja az olajembargóra vonatkozó brüsszeli terveket”.

„A baloldal most sem állt a magyar emberek oldalára, nem állt ki a magyar érdekekért,

és a háború árát a magyar emberekkel fizettette volna meg”

— ismételte el a kormányzó párt frázisait Deutsch.

„A választópolgárok április 3-i döntése alapján Magyarországnak polgári kormánya van, amely a magyar nemzeti érdekek képviseletében

a legvastagabb falakat is áttöri.

Továbbra is azon dolgozunk, hogy megvédjük a rezsicsökkentést, a teljes foglalkoztatottságot, a nyugdíjasokat és a családtámogatásokat” — húzta alá az Orbán-párti EP-képviselő.

(MTI)

Valódi Hírek