Itt a vég: Idén nem tartanak árleszállításokat a bevásárlóközpontokban

Váratlan következménye a válságnak.

„Az árnövekedések mértéke már messze túllépett azon a szinten, amelyet a koronavírus-járvány előtti időszakban az elképzelhető legrosszabb forgatókönyvként vázolni lehetett volna. A divatáru-kiskereskedelemben komoly teher, hogy az alapanyagárak megduplázódtak – a pamut ára több mint 100 százalékkal emelkedett az elmúlt egy évben -, és a tengeri szállítási díjak immár a 2020-as szint 4-5- szörösét teszik ki. A megrendelt áruk jelentős része ugyanis a távol-keletről érkezik”

– vázolta fel a helyzetet a napi.hu-nak Csordás Norbert, a Devergo cégcsoport ügyvezető igazgatója.

A ruhaboltoknak egyszerre több problémával is meg kell küzdeniük: egyrészt a járvány megnehezítette Ázsiából a szállítást, a forint árfolyamának gyengülése pedig állandó nehéz terheket jelent. Ráadásul a legtöbb plázaüzemeltető jellenzően euróban fizetteti meg a bérleti díjat. Ezt tetézi az energiaárak növekedése, a bevásárlóközpontokra ugyanis nem vonatkozik a rezsicsökkentés, így a 2021-es szintnek a 3-5-szörösére nőtt az energiaköltségük.

Mindezek ellenére nem várható jelentős áremelés a nyáron, mert olyan mértékű a drágulás, hogy annyira nem lehet felárazni a termékeket. Inkább szezonról-szezonra fognak drágulni a ruhák és cipők. A szakértő szerint az éves 10 százalék körüli drágulás meglesz, ezzel azonban el is érkeztünk egy határhoz, ahonnan már nagyon nehéz lenne újfent árat emelni.

Bár az egyik online árukereső kutatása szerint idén további 10-15 százalékos áremelést terveznek a ruházati webáruházak, a lépés Csordás szerint a teljes ágazatban aligha elképzelhető.

„Kíváncsi lennék arra, hogy jelen pillanatban ki merné ezt meglépni, mert ha ezt valamelyik (vélhetően nagy) szereplő tenné, akkor a többi szereplőnek követnie kellene. Amennyiben a többiek nem követik, akkor az a vállalkozás elvérzik. Mivel Magyarországon

összefogásról, közös szakmai érdekvédelemről

a ruházati kereskedők körében nem beszélhetünk, s a vállalkozások alapvetően konkurensnek tekintik egymást – mindenki nem fog emelni. Márpedig egy ilyen lépést csak együttesen lehetne megtenni”.

Eközben a multiláncoknak sem fogják erőltetni az áremelést az euróban történő kalkuláció miatt, valamint azért, mert anyavállalati hátterüknél fogva a magyar piac számukra elhanyagolható.

A ruházati cégek elsősorban úgy igyekeznek megtartani a korábbi árréstömeget, hogy

nem tartják meg a korábban rendszeres akcióikat

– amely ugyancsak egyfajta felárazásnak tekinthető. A vevők talán még nem érzékelték, de a szakma számára nyilvánvaló, hogy idén sokkal kevesebb terméket áraznak le, vagy amennyiben az adott bolt mégis leárazásokkal operál, akkor azt úgy teszi, hogy a korábbi években megszokott 30-50 százalék helyett csak 20 százalék kedvezményt ad, vagy folyamatosan valami feltételhez köti az akciókat.

Például csak akkor ad kedvezményt ha egyszerre két-három hasonló terméket vásárol a vevő. Várhatóan az akciós időszakok is megkésve kezdődnek: a megszokott május-júniusi időpont helyett csak július-augusztusban indulnak be.

(via Napi.hu)

Valódi Hírek