Próbatétel előtt Novák Katalin: A tanárok arra kérik, ne írja alá az új sztrájktörvényt

Vajon vétózni fog az új köztársasági elnök?

Ne írja alá a nemzeti köznevelésről szóló törvényt, kéri a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) Novák Katalin köztársasági elnöktől. A kedden elfogadott javaslat törvénybe foglalná a pedagógussztrájkot ellehetetlenítő rendelkezéseket, írta a két szakszervezet közös sztrájkbizottsága közleményében.

Azt szeretnék, hogy Novák küldje el a törvénymódosítást az Alkotmánybíróságnak előzetes normakontrollra.

“Magyarország Alaptörvénye a köztársasági elnök számára lehetőséget ad előzetes normakontroll kezdeményezésére, amennyiben a törvényt vagy annak valamely rendelkezését az Alaptörvénnyel ellentétesnek tartja. Ekkor a törvényt az Alaptörvénnyel való összhangjának vizsgálatára az Alkotmánybíróságnak elküldi”

– írták közleményükben.

A sztrájkbizottság szerint már a februári rendelet is korlátozta a pedagógusok sztrájkhoz való alapvető jogát, azonban e rendelet akkor „időbelileg” korlátozott volt a járványügyi veszélyhelyzet végéig.

A járványügyi veszélyhelyzet megszűnésével a sztrájkbizottság a korlátozás további fenntartását, törvényi szintre emelését

indokolatlannak

tartja.

„Azzal, hogy ezen rendelkezéseket a parlamenti képviselők a köznevelési törvénybe átemelték,az időbeliséget már határozatlan időre kell értenünk.Ez az időben állandósult korlátozás mennyiben áll összhangban az Alaptörvény rendelkezéseivel?”

– teszik fel a költői kérdést.

(via 444.hu)

Valódi Hírek