„Balf*sz vagy!” — Tombolnak az emberek Orbán bejelentése miatt: Ezt már senki sem veszi be

Elszabadultak az indulatok.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, a kormány szerda éjféltől kihirdette a háborús veszélyhelyzetet, ennek apropóján pedig Orbán Viktor első dolga volt, hogy bejelentette: megadóztatják a bankok, a biztosítók és a nagy kereskedelmi láncok, az energiaipari és kereskedő cégek, a telekommunikációs vállalatok, illetve a légitársaságok „extraprofitját”.

A miniszterelnök bejelentésében elmondta: létrehoznak egy rezsivédelmi és egy honvédelmi alapot, innen fizetik a rezsicsökkentést és finanszírozzák a honvédség megerősítésének költségeit.

A bejelentés hírére bezuhant a forint — szerdán késő délután 396 forintot is kértek egy euróért.

A bejelentésre a DK is reagált: szerintük ez azt jelenti, hogy a törvénytelen kormány

a magyar emberekkel fizetteti meg

elhibázott politikájának és féktelen korrupciójának árát.

Úgy tűnik azonban, hogy az emberek többsége szerint is ezt jelenti a multikra kivetett plusz adó: ennyire még a saját szavazóit sem nézheti hülyének a Fidesz.

Orbán bejelentése alatt a Facebookon gyakorlatilag kizárólag felháborodott és dühös kommentek vannak, a támogató Orbán-rajongók valahogy eltűntek. Ezt talán még ők sem veszik be.

A kommentekből válogattunk:

És a miniszterelnök bejegyzése:

Valódi Hírek