Novák Katalin úgy hallotta, a háborús veszélyhelyzet hozza meg a békét Magyarországnak

Ezért sebtiben aláírta az erre vonatkozó törvényt.

Facebook-bejegyzésben adott hírt róla Novák Katalin, hogy aláírta a háborús veszélyhelyzet bevezetését lehetővé tevő törvényt, így az szerdán 0 órától hatályba lép. A köztársasági elnök azzal indokolta a döntését, hogy a magyarok biztonságra vágynak.

Ma aláírtam az Alaptörvény Országgyűlés által megszavazott módosítását, amely lehetővé teszi, hogy a szomszédban dúló háború idején gyors kormányzati döntések születhessenek. A módosítás a szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, háborús helyzet, illetve humanitárius katasztrófa esetére is

kiterjeszti a veszélyhelyzet alkalmazásának lehetőségét.

A világjárványra adott magyar válaszok is igazolták, hogy váratlan válsághelyzetben gyors, határozott döntésekre és cselekvésre van szükség. A magyar emberek biztonságban szeretnének élni, ezt kell az ország vezetőinek biztosítani. A Kormány a különleges jogrendben lehetőséget kap arra, hogy – kizárólag a veszélyhelyzettel összefüggésben –

rendeletekkel hozzon meg sürgős beavatkozást igénylő, fontos döntéseket.

Az Országgyűlés a veszélyhelyzet idején is folyamatosan működik, és ellátja ellenőrző feladatát. A Kormány minősített felelőssége, hogy a veszélyhelyzet alkalmazásával megfelelően éljen. Magyarország békét akar, ezért személyesen is azért dolgozom, hogy a háború hatásai a lehető legkisebb mértékben érintsék a magyar családok mindennapjait!

(Novák Katalin/Facebook)

Valódi Hírek