Cserben hagyta a munkanélkülieket az állam: Újabb csapás érte a legkiszolgáltatottabbakat

Már csak ez hiányzott.

– Jó napot! Targoncavezetői képzés érdekelne.

– Sajnos egyáltalán nincs semmilyen képzésünk mostanában. Úgy tudjuk, ebben az évben már nem is lesz…nincs rá pénz.

– Akkor mit tegyek?

– Talán érdeklődjön a jövő hónapban. Aztán havonta hívjon fel minket, mert ha mégis indul valami, azt azért harminc nappal korábban már tudni fogjuk.

A fenti párbeszéd a Népszava újságírója és egy kelet-magyarországi munkaügyi hivatal ügyintézője között zajlott. A témára Fodor István, a Demokratikus Koalíció (DK) egyik szabolcsi választókerületi elnöke hívta fel a figyelmet: az ország egyik legszegényebb megyéjében, Szabolcs-Szatmár-Beregben korábban EU-s támogatással indultak vállalkozóvá válást segítő pályázatok meg OKJ-s képzések, idén azonban a megyei kormányhivatal tájékoztatása szerint nem lesznek ilyen programok.

A politikus elmondta: helyi polgárok keresték meg ezzel az üggyel, s ezt követően ő maga is elment a nyíregyházi munkaügyi hivatalba, majd a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kormányhivatal foglalkoztatási főosztályát is felkereste, s kiderült: ebben az évben

se képzés, se pályázat

nem lesz.

Több vállalkozó azt is elpanaszolta neki, hogy még a 2017-ben kiírt és elnyert vállalkozóvá válást elősegítő 4,5 milliós pályázati pénz utolsó részletét sem fizették ki, sokan jellemzően egy-másfél millió forintra várnak a tavaly októberi határidő óta.

Vagyis nemcsak az a probléma, hogy most nincs pályázat és képzés, hanem az is hogy a korábban elnyert pályázati összegek egy részét sem fizették ki a mai napig

– összegezte Fodor István.

Dél-Somogyban sem jobb a helyzet: ott csak felzárkóztató képzések indulnak, szakmát adók egyáltalán nem; könnyen elképzelhető, ősszel sem lesznek tanfolyamok, vagy a koronavírus miatt, vagy azért, mert nem is kapnak lehetőséget, hogy meghirdessenek bármit.

Valódi Hírek