Kiszivárgott: nyíltan Budapest-ellenes politikusnak adja a fővárosi fejlesztéseket Orbán Viktor

Megvan, kire bízza Orbán a főváros megregulázását.

A Telex értesülései szerint Fürjes Balázs Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár zárt körben, a Budapesti Fejlesztési Központ vezetése előtt bejelentette, hogy a teljes államtitkárság átkerülhet a Miniszterelnökségről a leendő építési és beruházási miniszterhez. A tárca vezetőjének személye már nyilvános: ő a deklaráltan Budapest-ellenes

Lázár János lesz.

Többek számítása szerint

a BFK akár meg is szűnhet,

ugyanis Lázár korábban már többször hangoztatta, hogy szerinte a vidék fejlesztése sokkal fontosabb, mint a fővárosé. Több háttérbeszélgetésen elhangzott, hogy a kormány már nem kezeli prioritásként Budapest fejlesztését, ugyanis a főváros nélkül is meglett a Fidesz kétharmada.

Bár a Fidesz idén Budapesten jóval közelebb került az ellenzékhez, mint 2018-ban, ennek ellenére a kormánypárt a 18-ból 17 választókerületet elbukott, és mindössze a XVII. kerületi központú választókerületben tudott győzni — kevesebb mint egy százalékpontos különbséggel. Mindez jól mutatja, hogy a Fidesznek Budapest nélkül is lehet esélye a magabiztos országos győzelemre a jövőben.

Lázár Jánost az ügyben megkereste a Telex, de munkatársa későbbre ígért visszahívást. A kormány számára fontos fővárosi fejlesztések, mint a Városliget beépítése és a várbeli terjeszkedés, bizonyára tovább folytatódnak, azonban a fontos, a Fővárosi Önkormányzat által szorgalmazott infrastrukturális fejlesztésekre bizonyára kevesebb pénz juthat.

Lázárról Tarlós István korábbi, kormánypárti támogatású főpolgármester úgy nyilatkozott tavaly,

Budapestet soha nem szerette„.

A két politikus között nagy konfliktusok voltak a 2014-ben kezdődő ciklusban, ugyanis Tarlós nehezen tudott kilobbizni fontos forrásokat a Miniszterelnökség vezetőjétől — a miniszter ugyanis egy forint fejlesztési pénzt nem adott volna.

Fürjes Balázs egyelőre igyekezett cáfolni a Telex értesüléseit. „{N}ekem és a kormánynak Budapest, a nemzet fővárosa mindig is szívügyünk volt, marad és lesz. Sosem lesz olyan, hogy Budapest építése nem prioritás, a Telex újságíróját valaki félretájékoztatta” — nyilatkozta. Rövidesen kiderül, igaz volt-e a háttérből kiszivárgó értesülés.

(Telex nyomán)

Valódi Hírek