A dunakeszi teremfocista megüzente Brüsszelnek, hogy vegyen vissza az arcából (+videó)

Elefánt a porcelánboltban.

Szijjártó Péter „külügyminiszter” hétfőn a Facebookon keresztül jelentkezett be Brüsszelből, az Európai Unió külügyminisztereinek tanácsülésének helyszínéről, hogy elmondja, két napirendi pontról tárgyalnak:

  • a Nyugat-Balkán integrációjának helyzetéről,
  • illetve „az Ukrajnában zajló háborúval kapcsolatos uniós álláspontról” és „a lehetséges következményekről”.

Szijjártó elmondta: „az unió törekvései a Nyugat-Balkán intergcációjára teljesen sikertelenek”, pedig szerinte „az Ukrajnában zajló háború még világosabbá kéne tegye, hogy nekünk, az Európai Uniónak most sokkal nagyobb szükségünk van a Nyugat-Balkánra, mint amennyire szüksége van a Nyugat-Balkánnak az uniós tagságra”.

„Ha nem tudunk változtatni a nagyképű brüsszeli hozzáálláson, akkor hasonló kudarc fogja érni az Európai Uniót, mint amikor elvesztettük az Egyesült Királyságot”

— fogalmazta meg jóslatát, majd az alábbi pontokkal folytatta:

  • „El kellene ismerni, hogy Szerbia a kulcsország, hogy ők tudják garantálni a stabilitást és a békét és a fejlődést a Nyugat-Balkánnak.”
  • „Bosznia és Hercegovinában tiszteletben kellene tartani mindhárom államalkotó nemzet és mindkét entitás jogait és érzékenységeit.”
  • „Az albánokkal és az észak-macedónokkal azonnal meg kell kezdeni a csatlakozási tárgyalásokat, a montenegróiakkal pedig le kéne zárni az összes fejezetet és őket is fel kéne venni.”
  • „Egyre többet halljuk főleg a szerbek elleni hozzáállás keretében itt az Európai Unióban, hogy mindazok az országok, akik az EU külpolitikai irányvonalát nem követik, azok ne vágyjanak szorosabb együttműködésre. (…) Én azt gondolom, hogy az nem fair, hogy többet várunk el tagjelöltektől, mint amennyit tudunk nekik adni. (…) A mérlegnek ebbe a serpenyőjébe még semmit sem rakott Brüsszel, és ez egy hatalmas nagy probléma. Ráadásul ugye régi bűnnek hosszú az árnyéka: ha felvettük volna a szerbeket már, amire bőven lett volna lehetőség, most nem lenne kérdés, hogy ők csatlakoznak-e az Európai Unió külpolitikájához. Úgyhogy radikálisan fel kell gyorsítani a csatlakozásai tárgyalásokat.”

Videó:

(via, 444.hu / Szijjártó Péter/Facebook)

 

Valódi Hírek