A DK megvásárolta ugyanazokat az élelmiszereket egy év különbséggel — Dermesztő a különbség (+videó)

Ez biztos, hogy nem 9 százalékos infláció.

Szinte nincs olyan élelmiszer, amelyet ne érintene az elképesztő ütemű árdrágulás – hívta fel a figyelmet Varga Zoltán.

A Demokratikus Koalíció kíváncsi volt, mennyivel kell többet költenie egy átlagos magyar családnak, ezért ugyanazzal a listával kezdett neki egy bevásárlásnak, mint tavaly májusban – mondta a DK képviselője.

Míg egy éve 10 db tojásért 499 forintot fizettek, ugyanazért most már 799 forintot kértek el.

Elképesztő ütemben emelkedett a barna kenyér ára is, a tavalyi 249 forint helyett mostanra 399 forintos összeg szerepelt a számlán, de többet kellett fizetni az ásványvízért és a szénsavas üdítőitalokért is.

„A Demokratikus Koalíció szerint az, hogy egy év alatt több mint 60 százalékkal drágult a barna kenyér, a tojás ára, hogy

45 deka pulykamellfiléért ma már 1200 forintot kell fizetni,

egyenes következménye annak, hogy Orbán Viktor kormánya karba tett kézzel, érdemi cselekvés nélkül figyelte, ahogy a rekordtempójú infláció elsodorja az élelmiszerárakat.”

– hangsúlyozta Varga Zoltán.

„A DK ezért azt követeli, hogy a kormány csökkentse az alapvető élelmiszerek áfáját, mentse meg a magyar családokat a teljes anyagi ellehetetlenüléstől és állítsa meg az észvesztő drágulást a boltok polcain.

Az utolsó órában vagyunk, azonnali cselekvést várunk Orbán Viktor kormányától!”

– jelentette ki Varga.

Videón az árak összehasonlítása:


.

Valódi Hírek