Stummer János kilépett a Jobbikból, miután elbukta a szombati tisztújítást

Azt is elárulta, alapít-e új pártot.

A mai napon kiléptem a Jobbik Magyarországért Mozgalomból.

– jelentette be Stummer János, a Jobbik korábbi országgyűlési képviselője a Facebookon.

Stummer a hétvégén elindult a Jobbik tisztújításán az elnöki pozícióért, azonban ott jelentősen, kevesebb mint feleannyi szavazattal kikapott Jakab Pétertől. A két politikus között korábban sem volt jó viszony, Stummer többször is bírálta a Jobbik elnökének vezetési stílusát.

Szombaton nyilvánvalóvá vált számomra, hogy az a politikai közösség, amelynek az utóbbi 13 évben tagja és építője voltam, nem azon az úton kíván tovább haladni, ami a hazám jövője szempontjából üdvös.

Jakab Péter és szűk környezetének politikáját és vezetési gyakorlatát eddig is távolságtartással kezeltem, a továbbiakban viszont nem kívánok közösséget vállalni vele.

– írta a posztjában.

Stummer áprilisban nem nyerte meg az egyéni körzetét, és listáról sem került be, így kikerült a parlamentből. A közügyekkel való foglalkozást azonban ezután is folytatni szeretné, de leszögezte, hogy új párt alapítása nem áll szándékában.

Valódi Hírek