Nagyon berágott a DK alelnöke, amiért Márki-Zay hazugságot állított a pártjáról

Semmi nem volt igaz a hódmezővásárhelyi polgármester állításából.

Közösségi oldalán cáfolta Márki-Zay Péter által csütörtökön tett állításokat Dr. Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció alelnöke.

A néhány napja Lázár Jánossal látványosan kiegyező Márki-Zay azt állította, hogy a DK egy része együttműködik a fideszes hatalommal, ennek bizonyítéka pedig az lenne (Márki-Zay szerint), hogy a DK-s vezetésű önkormányzatok nem tettek egyetlenegy feljelentést sem fideszes elődeikkel szemben korrupciógyanús ügyekben.

Csakhogy ez hazugság, több tucat ilyen feljelentés született, amelyekről be is számolt a sajtó.

Molnár Csaba posztját változtatás nélkül idézzük:

Márki-Zay Péter azzal vádolta meg a DK-t tegnap, hogy a párt egy része együttműködik a fideszes hatalommal. Ezt azzal “bizonyította”, hogy a DK-s vezetésű önkormányzatok – vele ellentétben – nem tettek egyetlenegy feljelentést sem fideszes elődeikkel szemben korrupciógyanús ügyekben.

Na, ez kábé annyira igaz, mint amikor a kampányban MZP árulókat sejtetett az őt támogató ellenzéki pártok soraiban. Nézzük, mi a valóság! Nyilván pont az ellenkezője!

A DK-s polgármesterek tucatnyi feljelentést tettek. Például Erzsébetváros, vagy Újbuda DK-s polgármesterei nemcsak megtették a feljelentéseket, hanem erről tájékoztatták is a nyilvánosságot. Ha ez elkerülte volna MZP figyelmét, akkor egy egyszerű Google-keresés segített volna, ha utána akart volna nézni (lent linkelek néhány cikket is erről).

Vajon a tőle megszokott bizonyítékok nélküli vagdalkozás folytatódik, vagy tudatosan állít hazugságot Márki-Zay? Ítéljétek meg ti! De egy biztos: akármi is az indítéka, a hazugság hazugság marad.

László Imre, a XI. kerület polgármesterének feljelentései például:

https://24.hu/belfold/2020/02/14/janurik-lajos-ujbuda-feljelentes-lakos-imre/

Niedermüller Péter, a VII. kerület polgármesterének feljelentése például:

https://444.hu/2020/02/10/niedermuller-feljelentest-tett-a-fideszes-vezetes-43-millios-szerzodese-miatt

.

.

Valódi Hírek