A Külügyminisztérium megerősítette: A São Pauló-i konzulátus alkalmazottja a rasszista nő, akit rendőrök vezettek ki a metróból (+videó)

A São Pauló-i magyar konzulátuson dolgozik konzuli asszisztensként.

A hét elején terjedtek el a közösségi médiában azok a videók, amelyeken egy magyar nő kerül szóváltásba egy fekete utassal a brazil metrón. Az eset végül addig eszkalálódott, amíg a nőt a rendőröknek kellett kikísérnie az egyik São Pauló-i metróaluljáróból, miközben a feldühödött tömeg azt skandálta, hogy a nő rasszista. A hírről korábban a Telex számolt be.

A brazil médiában és közösségi oldalakon elterjedt, hogy V. Ágnes

a São Pauló-i magyar konzulátuson dolgozik konzuli asszisztensként.

A lap kereste a São Pauló-i magyar konzulátust és a Külgazdasági és Külügyminisztériumot is, hogy V. Ágnes valóban a konzulátuson dolgozik-e, valamint érdeklődtek arról is, hogy

milyen ügyben nyomoz a helyi rendőrség vele kapcsolatban.

A Külügyminisztérium a lap kérdésére

megerősítette,

hogy a felvételeken szereplő nő Magyarország São Pauló-i főkonzulátusának helyi alkalmazottja. Hozzátették,

„Külképviseletünk folyamatos kapcsolatban áll és együttműködik a hatóságokkal, a folyamatban lévő eljárásról

további tájékoztatást nem adhatunk”.

A hírek szerint nagyjából az történt, hogy a két nő egymás mellett utazott a metrón, amikor V. Ágnes valami olyasmit mondott a mellette ülő brazil nőnek, hogy vegye le róla a haját, mert a végén még elkap valamilyen fertőzést. Lehetséges, hogy más is elhangzott, de az is lehet, hogy lényegében ez volt az, amin a brazil utas felháborodott.

Annyi biztos, hogy a brazil nő rasszizmussal vádolta meg V. Ágnest, és a felvételek alapján sok utas hamar hasonló véleményre jutott. Mire a rendőrség a helyszínre érkezett, már

egész tömeg skandálta, hogy „rasszista”.

Az esettel kapcsolatban a Telex kérdéseket küldött a brazil rendőrségnek is, amennyiben válaszolnak, beszámolnak róla — írják.

Videó:

(via, telex.hu)

Valódi Hírek