Erősen indul az alakuló ülés: A korelnök úgy tudja, csak két békepárti vezető van az egész világon

Mindenki más háborút akar.

Turi-Kovács Béla korelnök elfoglalta a helyét az elnöki pulpituson és Dúró Dórát (Mi Hazánk) és Nacsa Lőrincet (KDNP) kérte fel a korjegyzői feladatok ellátására.

A korelnök “szép hagyománynak” nevezte, hogy ő is elmond néhány gondolatot képviselőtársainak és az ország közvéleményének. A jelenlegi időszakot rendkívülinek nevezte, és mind mondta, arra a meggyőződésre jutott, hogy a köszöntő nem is lenne hasznos, ha egy képviselőként politikai beszédet tartana.

Turi-Kovács Béla azt mondta, hogy a

“régi-új miniszterelnöktől várják azt a beszédet, a biztos fogódzót, amire építeni lehet”.

A maga részéről mint egy képviselő, “aki a sors kifürkészhetetlen akaratából a legöregebb”, annyit mondott: az országgyűlési választás vitathatatlanul tiszta és szabad volt, egyértelműen a polgárok arra szavaztak, hogy a 12 éve elkezdődött, a Nemzeti Együttműködés Rendszerét folytatni kell.

A választáson világosan állást foglaltak arról is, hogy Magyarország a háborút elutasítja és a béke pártján áll

‒ hangoztatta Turi-Kovács Béla, aki szerint a NER továbbépítése megadja a lehetőséget a családok védelmére, a nemzetmentő programok folytatására, utalt a demográfiai helyzetre. A korelnök azt mondta, megvan a szándék, hogy megfordítsuk ezeket a rossz trendeket és Magyarország továbbra is növekedő, erősödő ország legyen – fogalmazott.

Mint mondta, “az ő reménysége”, hogy az elkövetkező időszakban „föltétlenül megmaradunk a háború ellen, a béke oldalán”:

Európában ma mindössze két látható békepárti vezető van, „ki kell mondanom, az egyik Ferenc pápa, a

másik itt ül közöttünk, a miniszterelnök”

– jelentette ki.

Turi-Kovács Béla azt mondta, megélte a II. világháborút gyermekként, és ki meri jelenteni, nincs az emberiségnek nagyobb ellensége, mint a háború, ami morálisan és ténylegesen is az élet pusztulása, ami elfogadhatatlan. Magyarországnak nem ez a jövője ‒ derült ki a szavaiból.

Turi-Kovács Béla aztán a maga részéről Isten áldását kérte a köztársasági elnökre, a miniszterelnökre és az Országgyűlés minden tagjára „üljön bár a patkó bármely oldalán”. Szerinte soha nem jöhet rosszul, ha Isten áldásával élünk ‒ mondta Turi-Kovács Béla, mire a kormánypárti padsorokból nagy tapsot kapott.

(via atv.hu)

Valódi Hírek