Hadházy csalódott, hogy a momentumosok mégis leteszik az esküt a nyitóülésen

Kiosztotta a saját frakcióvezetőjét, Fekete-Győr Andrást.

„A Momentum elnöksége döntött. Szerintem rosszul, sőt, tragikusan, de ezzel már nekik kell együtt élniük, nekik kell a választókkal elszámolniuk.”

– reagált Hadházy Ákos a Momentum döntésére, miszerint mégis részt vesznek a parlament alakuló ülésén, hogy letegyék az esküt.

Láthatóan nem kezdődik jól az együttműködés a két fél között, hiszen Hadházy már az első alkalommal sem tartja be a frakciójának döntését; ennek ellenére bizakodó, hogy a jövőben azért jól együtt tudnak majd működni.

„Fekete-Győr András mostani döntése nagyon szomorú.”

– írta saját frakcióvezetőjéről.

„A nyitóülésen természetesen nem veszek részt, akkor sem, ha a propagandasajtó természetesen az „összeférhetetlen, kiállhatatlan” képviselőként fog kajánkodni rajtam. Sokan fogják azt mondani, hogy egyedül maradtam, de én nem érzem így.”

– jelentette ki, hozzátéve, hogy helyette a Kossuth téren fog utcafórumot tartani.

Valódi Hírek