Orbánék maguk állítanak elő párhuzamos társadalmakat Magyarországon.
„Fél az értelmiség” — többek között erről is beszélt Gábor György a Népszavának adott friss interjújában, de arra is kitért, mit gondol a választás után újra fellángolt vidék-Budapest ellentétről, luxuspüspökről, el nem végzett munkáról, valós és hamis biztonságtudatról. Minderről részletes képet adott Gábor György filozófus, habilitált egyetemi tanár, az MTA Filozófiai Kutatóintézetének volt tudományos főmunkatársa.
A budapesti szavazatszámlálók vidéki tapasztalataikról való beszámolókkal kapcsolatban – akik „két Magyarországról” számoltak be – és, hogy „az ostoba vidékiek a Fideszre, a felvilágosult pestiek pedig az ellenzékre szavaztak” elmondja:
„A magyar értelmiség teljes felkészületlenségét, végtelen provincializmusát látom ebben. Elmentek egy napra vidékre, futó pillanatfelvételnyi benyomást szereztek, és ezt rögtön közzéteszik, mintha valamilyen objektív igazságot ragadtak volna meg. Téves az a feltételezés, hogy a vidék irracionálisan szavazott, s hogy a vidéket a propaganda vezette félre. Nota bene a monolitikussá vált propaganda félrevezette persze a vidéket, a városokat is. De ezek az emberek nem passzív áldozatai voltak a propagandának, hanem saját érdekeik szerint szavaztak a Fideszre. Azt kellene megérteni, hogy mik ezek az okok.
Ezt a munkát nem végezte el az értelmiség.”
Az előző gondolatmenetét kifejtve elmondja: „Először is a vidéket testközelből érintette az addig ismeretlen neoliberális kapitalizmus, az, ahogy a föld, a természet árucikké vált. A multinacionális cégek megjelenése a kistermelők fölött súlyos, közvetlenül átélt élmény volt. Az 1990-es évek elején nagyon sokan lelkesedtek a demokráciáért, azt gondolván, hogy ez majd egy nyugati, jóléti élethez vezet el. Ám jöttek a csalódások:
- pénzügyi válságok,
- menekültválság,
- a terrorizmus erősödése, 2001. szeptember 11-e, ami sokak számára a nyugati világ instabilitását jelezte.
Ezért sokan tekintélyelvű vezetőre vágynak,
aki kemény kézzel tesz rendet, és olyan államra, amely beavatkozik a gazdasági folyamatokba. A nagyvállalkozók alá rendelt termelők kiszolgáltatottakká lettek. És felerősödött a gondolat: bár keveset keresek, rosszul élek, de biztonságban vagyok, ameddig ez a struktúra adott nekem. Ehhez pedig az állam iránti elkötelezett hűség kell, amit időnként ki kell nyilvánítani, például választások idején. Sokan azt gondolják, hogy a választások előtt a választópolgár belenéz a pénztárcájába, és azt látja, hogy az kellően vastag, akkor áldását adja az ezt előidéző pártok további tevékenységére, ha az ellenkezőjét, akkor mást választ. Nem vonom kétségbe, hogy ez fontos. De ennél fontosabb, hogy a szomszédban – ahol magyarok is élnek – zajlik egy ocsmány háború,
ráadásul az egyik fél már az atomfegyver bevetésével is fenyegetőzik.
Egy ilyen válsághelyzetben a kollektív érdekek válnak fontossá: a nyugalom, a béke, a rend és a biztonság.”
A lap felteszi a kérdést a filozófusnak, miszerint mi van akkor, ha a tekintélyelvű vezető (Orbán Viktor) az agresszor (Putyin) barátja:
„Három héttel a választások előtt az utolsó nagy tömeggyűlésen a miniszterelnök-jelöltnek kötelessége lett volna egy védelmi, biztonságpolitikai alapvetést tenni, amelyben tisztázhatta volna, hogy
Magyarország az Orbán-rendszer miatt sodródott a háború szélére,
biztonság- gazdaság- pénzügy- és energiapolitikailag kiszolgáltatott helyzetbe, miközben Orbán Viktor a gyilkos háborút folytató fél oldalára tolta át az országot néhány év alatt. De ezt az ellenzék nem tette nyilvánvalóvá. Ehhez képest az ellenzék miniszterelnök-jelöltje abszolút hibásan kommunikálva azt mondta, hogy majd mi azt tesszük, amit a NATO kér.
Naná, hogy azt tesszük, Orbán Viktor is ezt teszi, de miért kellett ezt hangsúlyozni?
Ezért tudta a kormánypárt a leghazugabb módon megfordítani a narratíváját, és pillanatok alatt elhitetni, hogy az ellenzék háborúba vinné az országot. Miként a pandémia idején vakcinatagadóknak lett kikiáltva az ellenzék. Orbán Viktor azt a tradicionális magyar gondolkodást, amely 1849 óta elítéli az oroszokat – és az 1956-os teljesítményükkel ezt csak fokozták – is megfordította,
és hirtelen oroszbaráttá vált a fennálló hatalomhoz lojális értelmiség.”
A továbbiakban erős kijelentésekkel reflektál az egyetemi tanár az értelmiség magatartására és viselkedésére:
„Ezt az értelmiséget nem tartom értelmiségnek, az értelmiségnek ugyanis az alapfeladata, hogy rendszertől, politikai hatalomtól függetlenül kritikus legyen. Itt olyan emberekről van szó, akik mögött nincs teljesítmény,
a lojalitásuk révén kerülnek helyzetbe.
A magát kereszténynek valló értelmiség eközben egy olyan politikai konstrukció mellett áll ki, amely naponta köpi szembe a keresztény alapértékeket. Ma már luxuspüspökökről beszélünk ott, ahol tömegek mélyszegénységben élnek.” — fogalmazott, majd példaként említette Balog Zoltán református püspököt, aki párt- és állami karriert befutva, a református egyházzal a választásokat megelőzően kiadott egy pocsék agitpropos nyilatkozatot, miközben a mai napig nem egy mondatot sem mondott egyik egyház sem arról, hogy mit gondolnak a tömeggyilkosságokat szakmányban végrehajtó agresszorról és a szomszédban zajló véres háborúról — hangsúlyozza Gábor György.
„Az értelmiség másik része pedig szerepét megtagadva, érzelmi, zsigeri alapon osztogatja a tanácsait,
amelyek mögött nincs valós munka, csak emocionális hipotézisek.
Mi alapján állította bárki azt, hogy Márki-Zay Péter lesz az, aki a legalkalmasabb arra, hogy a vidéki, és az elbotorkált, vagy bizonytalanná vált fideszes szavazókat megszólítsa? Hol vannak a mérések? Hogy lehet ma politizálni felmérések nélkül?” — teszi fel kérdéseit a filozófus.
A tanszékvezető elmondja, hogy Márki-Zay Péter lényegében a Fidesz narratíváját vette át, amikor az alkalmasságát azzal akarta bizonyítani, hogy hétgyerekes keresztény családapa, vagy amikor azt mondta, „nézzük meg, hány meleg van a Fideszben, hány zsidó van itt meg ott” — emlékeztetett Gábor György, majd kiemelte:
„Ezzel legitimálta a Fidesz narratíváját, amiben ráadásul a Fidesz jobb,
és azt az értékrendet képviselte, amelyet az ellenzék ab ovo elutasított.”
A lap megjegyzi, hogy eddig nem történt meg a 2009-ben Kötcsén Orbán Viktor által meghirdetett „elitcsere”. Ezzel kapcsolatban Gábor György így értékel: „Valószínűleg ő másik elitre gondol, mint én. Eddig beszéltem azokról, akiket nem tartok értelmiségnek. Sok értelmiségi viszont partvonalon kívülre került, minden szőnyeget kihúztak alóla, az egyetemektől a folyóiratokig. Ennek volt nyitánya – aminek személyesen is részese voltam – a filozófusügy. A magyar értelmiség gazdasági értelemben a béka segge alatt van.”
A továbbiakban így fogalmaz:
„Olyan pénzekért megyünk el tanítani, újságot írni, sajtófotókat készíteni, amiért Hegyeshalom után a kolléga a telefont nem emeli föl.
Totális az egzisztenciális félelem.
Félnek az állásfoglalástól, és az is állásfoglalás, ha befizetek X forintot Y sajtótermékre.”
„Félnek mindentől, és sajnos azt kell mondanom, hogy jogosan félnek. Ez az egzisztenciális fenyegetettség nem jellemző egyetlen európai országban sem. A nyugati világ legfontosabb eleme a vélemény-, a sajtó- és szólásszabadság. Vagy az egyetemek autonómiájának elve, ami páros lábbal lett itt megtiporva a kötcsei gondolatnak megfelelően.
A szabad oktatás lényege az, hogy gondolkodó, kritikus embereket képezzenek,
akik nem pusztán szakemberek. Legelébb értsd azt a világot, amin belül aztán majd újságíró, fotós, tanár, orvos leszel. Az Orbán-féle 12 év oktatási rendszere az indoktrinációról, azaz az alárendelt nevelésről szól. És miközben Orbánék beszélnek arról a migráció apropóján, hogy Nyugaton párhuzamos társadalmak jönnek létre, közben ők maguk állítanak elő párhuzamos társadalmakat Magyarországon, amelyek nem értik egymást. Az értelmiségnek itt is súlyos feladata lenne” — fejtette ki.
A lap azt is megkérdezte, miben látja a kiút lehetőségét, hol keresné a megoldási lehetőségeket:
„El kell menni megint vidékre, nem csak szavazatszámlálni! Meg kellene ismerni a mások gondolatait. A Fidesz megcsinálta az egész országot behálózó polgári körök networkjét. Ott voltak helyben az emberek, akikkel szót tudtak érteni, és el tudták mondani nekik, hülye városiaknak, hogy figyelj rám, nekem az a problémám. Enélkül biztosan nem megy, és miután ez egy kis ország, nem is nehéz megcsinálni.” — mondta Gábor György.
A teljes interjú ITT olvasható.
(via, nepszava.hu)
