A Momentum egy intézet mögé bújva támadja Gyurcsány Ferencet

A DK elnökében találták meg a bűnbakot.

Ismert, hogy a jobboldali és jobboldaliságát lépten-nyomon hangoztató Márki-Zay Péter vezetésével minden idők legnagyobb vereségébe futott bele az ellenzék a 2022-es választásokon.

Az Orbánnal szemben álló oldal idén áprilisban 850 ezerrel kevesebb szavazatot kapott, mint 4 éve, amikor a legalább halványan baloldali Karácsony Gergely volt a miniszterelnök-jelölt.

Abban, hogy Márki-Zay legyen az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, büszkén vállalt katalizátor szerepet játszott a Momentum, amelynek 3 százalékot elért miniszterelnök-jelöltje, Fekete-Győr András az előválasztás során azzal kampányolt, hogy szerinte a DK jelöltjével, Dobrev Klárával „nem lehet győzni”, majd a két forduló között a Momentum beállt Márki-Zay mögé, visszalépésre késztetve Karácsony Gergelyt, és lényegében megpuccsolva az első forduló győztesét, Dobrev Klárát.

A Márki-Zayval elért történelmi vereségből azonban a Momentum – úgy tűnik – nem azt a következtetést vonta le, hogy túl sok volt a gyurcsányozás, hanem azt, hogy túl kevés.

Erre utal legalábbis, hogy a Momentum-közeli intézet, a 21 Kutatóközpont szerdán egy olyan „kutatással” jelentkezett, amelyben a Demokratikus Koalíció elnökére igyekeznek kenni a 2022-es választási vereséget.

A mainstream ellenzéki média által fenntartások nélkül újraközölt momentumos felmérés szerint

„a nem kormánypárti szavazók háromnegyede úgy látja, hogy több esély lenne a kormányváltásra, ha Gyurcsány visszavonulna”.

A „kutatás” szerint állítólag a DK-szavazók 42 százaléka is osztja ezt a véleményt.

Ennek némileg ellentmond, hogy még a Gyurcsány-szimpátiával nem vádolható Telex cikke alatt is azok a leglájkoltabb kommentek, amelyek szkeptikusak a momentumos felmérés valódiságát illetően.

Az alábbi hozzászólások a Telex vonatkozó cikke alatt olvashatóak:

.

 

Valódi Hírek