Az Iszlám Állam felszólította harcosait, indítsanak támadásokat Európában

Az ukrajnai háború miatt kialakult zűrzavart akarják kihasználni.

Az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet vasárnap este

felszólította harcosait, álljanak bosszút vezetőik megöléséért,

és használják ki az orosz-ukrán háború miatt kialakult instabil helyzetet. „Isten segítségével és közvetítésével bejelentjük egy áldott harc kezdetét, a két sejk, Abu Ibráhim al-Hásemi al-Kurejsi és Abu Hamzah al-Kurejsi al-Muhadzsir sejk bosszúharcát” — mondta Abu Omar al Muhadzsir, az ISIS új szóvivője a Telegram alkalmazáson küldött hangüzenetében.

A szóvivő minden dzsihadistát

arra szólított fel, hogy használják ki „a keresztesek egymás elleni harcát„, és indítsanak támadásokat Európában.

Azt üzente a kalifátus „minden oroszlánjának” és az ISIS harcosainak, hogy ” üssetek keményen, hogy fájdalmat okozzatok és terrorizáljatok”.

Az Iszlám Állam márciusban közölte, meghalt vezetője, Abu Ibráhim al-Hásem al-Kurejsi egy február eleji, északnyugat-szíriai katonai támadás során. Ekkor a szervezet új vezetőjét, Abu al-Haszan al-Hasimit is kinevezték.

Joe Biden arról beszélt, a vezető azért robbantotta fel magát, hogy elkerülje a felelősségre vonást. Al-Kurejsit 2019 októberében nevezték ki Abu Bakr al-Bagdadi halálát követően.

Az új vezető azt reméli, minél tovább elhúzódik az orosz-ukrán háború, addig amíg „el nem égeti a kereszteseket és fel nem szántja a területeiket„. Az új üzenet hitelességét egyelőre nem igazolták vissza.

(MTI nyomán)

Valódi Hírek