Döntött Finnország és Svédország: Bejelentik csatlakozási szándékukat a NATO-hoz

„Az ukrajnai orosz invázió mindent megváltoztatott.”

Hónapok helyett már „heteken belül” bejelenthetik, hogy Finnország felvételét kéri az Észak-Atlanti szövetségbe – mondta el Sanna Marin finn miniszterelnök szerdán.

Marin saját bevallása szerint minél hamarabb konszenzust szeretne elérni a finn parlamentben a kérdésben.

„Úgy gondolom, elég gyorsan meg fog történni. Nem hónapokon, de heteken belül.”

— mondta a finn miniszterelnök.

Kijelentette, hogy bár a csatlakozás menetrendje sosem volt kőbe vésve, de

„az ukrajnai orosz invázió mindent megváltoztatott.”

Elmondta: A parlamenti frakcióknak és az elnöknek is meglesz rá a lehetősége, hogy meghozzák a döntésüket a következő hetekben.

A finn miniszterelnök erről Stockholmban beszélt, a svéd miniszterelnökkel, Magdalena Anderssonnal közösen tartott sajtótájékoztatóján. A két politikus tárgyalásának fő témája

az orosz invázió Ukrajnában és NATO-csatlakozás volt.

Andersson pártja, a szociáldemokraták a múlt héten kezdtek párton belüli egyeztetésekbe arról, kérnie kell-e Svédországnak is a NATO-tagságot. „Ez történelmi időszak – mondta Andersson Marinnal közös sajtótájékoztatóján. – A biztonságpolitika térképe teljesen megváltozott. Át kell gondolnunk, mi a legjobb Svédország számára

a béke és biztonság tekintetében.”

A svéd Svenska Dagbladet oldalán szerdán arról számolt be, hogy Andersson célja az, hogy már júniusban csatlakozzon Svédország a NATO-hoz.

(via, euronews.com)

Kapcsolódó cikkeink:

Újra napirenden Finnország és Svédország NATO-csatlakozása, Moszkva máris fenyegetőzik

https://nyugatifeny.hu/2022/04/11/friss-a-vartnal-joval-korabban-csatlakozhat-a-nato-hoz-ket-skandinav-orszag

Valódi Hírek