„Orbán azt mondja, hogy ne tegyük meg pont azt a két dolgot, amivel biztosíthatnánk, hogy Ukrajna nem végzi úgy, mint Magyarország 1956 után.”
Az Oxfordi Egyetem történész professzora, a modern közép-kelet-európai történelem nagy szakértője, aki rendszeresen publikál a Guardian és más lapok hasábjain, többek között a magyar politikáról is. Tudását még Orbán Viktor is elismerte, amikor a Szamizdatnak nevezett propagandairatának egyik számában vitába szállt a professzorral. Timothy Garton Ash nemrég a CEU Demokrácia Intézetének meghívásából tartott előadást Budapesten az orosz-ukrán háborúról és arról, mindennek milyen hatása lehet az Európai Unióra és a közép-kelet-európai demokráciára.
A professzorral előadása után folytatott beszélgetést 444.hu, melyben elmondta, milyen nagyhatalmi tervei voltak Putyinnak már a 90-es évek közepén, milyen hatással lehet a német kormány ukrán háború alatti politikája az egész EU további fejlődésére, és hogy szerinte Orbán Viktor európai helyzetét kevésbé rontotta a háború, mint azt sokan szeretnék hinni. A professzor vázol két forgatókönyvet az orosz-ukrán háború kimenetelével kapcsolatban, illetve arról is beszél, hogy Európát három részre szakíthatja a háború.
A történész elmondja, Joe Biden amerikai elnökkel együtt – aki lényegében Varsóban tartott beszédében azt mondta, hogy a mostani ukrán háború annak a harcnak a folytatása, ami 1956-ban elkezdődött Budapesten -, ő is sok hasonlóságot lát.
„Elképesztően sok a hasonlóság. 1939-től 1945-46-on keresztül az 56-os magyar és 68-as csehszlovák eseményekig és tovább egy sor közép-kelet-európai tragédia történt, amikor európai népeket nyomott el egy külső hatalom. Ezek elborzasztották a nyugatot, de vagy nem tudott, vagy nem akart tenni ellene semmit. A különbség az, hogy míg 1956-ban a Szabad Európa Rádió azt mondta a magyaroknak, hogy érkezik a segítség nyugatról, miközben ilyenről nem volt szó, 2022-ben a nyugat kevesebbet ígért, és többet tett, hogy segítse Ukrajnát, és óriási katonai segítséget nyújt, hogy az ukránok megküzdhessenek a szabadságukért.”
Majd hangsúlyozta, igen egyetért az amerikai elnök álláspontjával, az említett különbségtételek mellett. Vlagyimir Putyin orosz elnök törekvéseivel kapcsolatban megállapítja: Putyin maga is úgy gondol a saját politikájára, hogy ő az orosz, nem a szovjet birodalmat akarja újjáépíteni. Mint mondja: „Putyin nem beszél sokat Brezsnyevről vagy Leninről, de nagyon sokat emlegeti Nagy Katalint és Nagy Pétert.”
A lap kérdésére, a professzor elmondja, hogy mi lehet a háború katonai és politikai kimenetele: „Minden azon múlik, hogy maga a háború hogyan alakul, ami pedig az ukránokon és oroszokon kívül rajtunk, a nyugati országokon is múlik.
Éppen ezért háborít fel annyira az Orbán-kormány álláspontja,
mert lényegében Orbán azt mondja, hogy ne tegyük meg pont azt a két dolgot, amivel biztosíthatnánk, hogy Ukrajna nem végzi úgy, mint Magyarország 1956 után.”
— fogalmazott Timothy Garton Ash utalva rá, hogy a magyar kormány ellenzi a fegyverszállítást, illetve a szankciók alkalmazását az orosz olajra és földgázra.
Kitér rá, hogy a jelenlegi helyzetben, mindenekelőtt fontos magát a Nyugatot pontosan meghatározni: „Kulturális és történelmi értelemben persze még létezik nyugat, de mint geopolitikai aktor, az európai országok és az Egyesült Államok egysége, bár erős volt a hidegháború alatt, az elmúlt évtizedekben nagyon is meggyengült. Érdekes módon épp hogy az orosz-ukrán háború volt az, ami visszahozta a nyugatot
mint geopolitikai szereplőt.”
Véleménye szerint a Nyugat két dologban hibázott:
- Először is, nem számított arra, hogy Oroszország, amely 1989 után három év alatt elveszítette az utolsó nagy európai birodalmat, nem fog erre a veszteségre erőszakosan reagálni. Számítani kellett volna erre a reakcióra, főleg, hogy Putyin többször is figyelmeztetett erre a kijelentéseivel.
- A második hiba pedig az volt, hogy a nyugat többet ígért, mint amennyit hajlandó volt teljesíteni. Hiba volt, hogy 2008-ban, a bukaresti NATO-csúcson a szervezet azt mondta, hogy Ukrajna és Grúzia NATO-tagok lesznek, miközben a legtöbb nyugati országnak nem állt komolyan szándékában, hogy ez így is legyen.
Hozzáteszi: Putyin mindenképpen fellépett volna Ukrajnával szemben, mint mondja, számítani lehetett arra, hogy nem tűr meg egy demokratikus berendezkedésű országot szomszédságában az orosz elnök, ami az ő nézőpontjából fenyegetést jelent a saját diktatúrájára.
Arra, hogy a magyarok jelentős része ma valószínűleg úgy gondolja, hogy a nyugatot nagyobb felelősség terheli a háború kirobbanása miatt, és Oroszország csak védekezik a NATO terjeszkedésével szemben, így reagál:
„Régi európai szokás, hogy mindenért magunkat akarjuk okolni, de még jobb, ha az Egyesült Államokra tudunk valamit kenni. Én találkoztam Vlagyimir Putyinnal 1994-ben, amikor Szentpétervár alpolgármestere volt,
és már akkor is revansista és revizionista volt,
már akkor a határon túlra került orosz területekről beszélt, a 25 millió oroszról, akik Oroszországon kívül rekedtek, már akkor is emlegette a Krímet. Bármit is tett volna a nyugat azóta, Putyinban akkor is meglett volna az erős késztetés, hogy úgy cselekedjen, ahogy aztán cselekedett. Nincs kétség afelől, hogy kit terhel az elsődleges felelősség a kialakult helyzetért.”
Elmondja, jelenleg Ukrajna EU-tagsága, megoldás lehetne az ország helyreállításában és fennállásának megőrzésében: „Azt gondolom, hogy az uniós tagság lehetősége a demokratikus konszolidáció legjobb ösztönzője” — fogalmaz, majd hozzáteszi, hogy Magyarország esetében is óriási szerepe volt az uniós tagságnak a demokratikus fejlődésekre. Elmondja, hogy Ukrajna tagfelvételét, nem minden ország támogatja egybehangzóan, vannak úgynevezett „semleges országok”, azonban hozzáteszi:
„Zelenszkij eléggé feladta mindenkinek a leckét. Mi lehetne meggyőzőbb annál, mint hogy valaki, aki minden nap életveszélyben van, azt kéri, hogy adják meg neki a lehetőséget, hogy hihessen az uniós tagság lehetőségében?
Szerintem van pár politikus, akinek megváltozott emiatt a véleménye.
Ilyen például Mario Draghi olasz miniszterelnök, aki korábban nem támogatta az ukrán tagjelöltséget. A közvélemény elég komoly nyomás alá helyez most sok európai politikust, így igen, azt gondolom, hogy a hozzáállás változhat.”
A továbbiakban két forgatókönyvet vázolt arról, hogy milyen irányba fejlődhet az orosz-ukrán háború hatására az Európai Unió:
„Az egyszerűség kedvéért
a két irányt Jaltának és Helsinkinek hívom,
a II. világháborút lezáró Jaltai egyezmény és az Európai Biztonsági és Együttműködési Konferencia 1975-ös záróokmánya után.”
- A Jalta-forgatókönyv lényege az, hogy az Európai Unió végül elfogadja Európa felosztását és azt, hogy az olyan országok, mint Ukrajna, Grúzia, Moldova és Fehéroroszország jó ideig orosz érdekszférába, orosz befolyásolás alá tartoznak majd. Vagyis az EU-n belüli európai országokra egyfajta posztkoloniális logika érvényes, és az unió elfogadja, hogy a határain kívül gyarmati logika érvényesül.
- A Helsinki szcenárióban pedig komolyan vesszük az 1975-ös Helsinki záróokmányt, amely szerint minden állam egyenrangú, és tiszteletben tarjuk a demokráciát és a jogállamiságot és az államok szuverenitását. Így pedig bármilyen hosszú is az odavezető út, a cél az, hogy ahogy Magyarország egyenrangú Portugáliával vagy Spanyolországgal, hosszú távon Ukrajna és Moldova is ugyanazokat a jogokat élvezze, mint Magyarország vagy Szlovákia. Nagyon remélem, hogy a Helsinki irányba megyünk tovább, de félek, hogy Jalta felé tartunk.
A professzor elmondja a jelenlegi geopolitikai helyzet pontos kimenetelében Németországnak döntő szerepe van, az Európai Unió legnagyobb hatalommal bíró országaként szerepe kulcsfontosságú. Hozzáteszi: „Egyelőre viszont úgy tűnik, hogy Olaf Scholz kancellár nézetei sokkal közelebb állnak Emmanuel Macron nézeteihez, vagyis hogy nem kell további bővítés, kivéve talán a Nyugat-Balkánt.
Ez pedig inkább a Jalta forgatókönyv felé vezet.”
A két forgatókönyvvel kapcsolatban elmondja: Nagyon eltérően következményekkel kell számolni. A Jalta verzió alapján lényegében három különböző Európa alakulna ki: a központi Európa Nyugaton, a félperifériás Európa, amely az EU keleti tagállamaiból áll, és amelyeknek nem kell megfelelniük ugyanazoknak az elvárásoknak, de ki is esnek a legfontosabb döntések meghozatalából és az unió határain túli, külső Európa, amit németesen Zwischeneuropának, köztes Európának nevezhetnénk.
Vagyis kialakul egy A, B és C Európa, amiből Magyarország a B-csoportba tartozna.
Orbán Viktor európai pozíciójával kapcsolatban elmondja: „Nekem egyértelműen úgy tűnik, hogy sokkal nehezebbé tette az Orbán-kormány helyzetét, mert most komoly felár van az egységen és a nyugathoz való lojalitáson, Orbán fegyverszállításról és energiaszankciókról szóló pozíciója pedig
nagyon kilóg most a sorból.
Három éve ráadásul Orbán lényegében a V4-ek nevében szólalhatott föl Európában, most viszont már nem. Szlovákiában és Csehországban a politikai változások miatt, az Orbánnal amúgy ideológiai alapon nagyon is baráti lengyel kormánnyal pedig az Oroszországgal szembeni nagyon eltérő viszony miatt
nagyon meggyengült Orbán pozíciója.
De szerintem nem annyira, ahogy ezt sokan nagyon magabiztosan előre vetítik. Úgy tűnik nekem, hogy bár Orbán mozgástere nagyon lecsökkent, még mindig el tudja járni az eddigi pávatáncát, tovább játszhatja a kettős játékát, vagyis hogy teljesen kiélvezze az EU- és Nato-tagság előnyeit, miközben valamiféle különleges viszonyban áll Oroszországgal és Kínával.”
A történész elmondja a továbbiakban, hogy a színfalak mögött számos vita merült fel abban a kérdésben, hogy Magyarország és Lengyelország esetét külön kell kezelni. Mint mondja, részben azért is, mert
a demokrácia sokkal mélyebben erodálódott már Magyarországon, mint Lengyelországban.
Ez már akkor is látszik, ha a két ország médiapiacára ránézünk. Lengyelországban még nagyon komoly, nagy elérésű független sajtótermékek működnek, kezdve a TVN televíziótól a Gazeta Wyborcza és Agora újságokig, míg Magyarországon a hasonló sajtót elnyomják. De az is indokolhatná a két országgal szembeni eltérő bánásmódot, hogy Lengyelország nagyon fontos határország a háborúban, amely megkérdőjelezhetetlen szövetségese volt a nyugatnak a Putyinnal szembeni konfrontációban.
Ezek miatt komoly a csábítás, hogy az EU elsimítsa a lengyel kormánnyal szembeni vitáit a jogállamiság kérdéséről, és megjutalmazza Lengyelországot, miközben tovább bünteti Magyarországot. Elképzelhető, hogy végül engednek is majd ennek a csábításnak.
(via, 444.hu)
