Ne a Fideszből jött politikusok mondják meg, milyen a jó demokrata.
Rónai Sándor, a DK EP-képviselője hosszú írást közölt arról, hogy ő nem akar többet konzervatív álca mögé bújni, amit még Orbán is baloldalról előz. Fel akarja vállalni baloldaliságát, mert számára baloldalinak lenni nem bűn, hanem a legnemesebb küldetés.
A teljes írást itt tudod elolvasni:
Merj végre baloldali lenni!
Mikor lesz vége annak, hogy a Fideszből jött (vagy küldött) politikusok, megmondóemberek adnak leckét abból, hogyan is lehetünk jó demokraták?
Mikor jön el az ideje annak, hogy nem kérünk azok kioktatásából, akik saját szavazatukkal járultak hozzá Orbán első 2/3-os győzelméhez, vagy siettek őt kisegíteni az évek során, amikor úgy igényelte?
Mikor elégeljük meg azt, hogy mások határozzák meg azt, hogy lehet-e jelene és jövője a baloldali politikának, hogy Orbánnal szemben vállalhatjuk-e baloldali identitásunkat?
Mikor látjuk be, hogy nem kell érdekeljen minket, hogy mit szól majd ehhez Orbán Viktor?
2010 októberében, 21 éves fejjel azért mentem el a budapesti Szent István parkba, mert ott akartam lenni a platform, a mozgalom, az új párt születésénél. Ott akartam lenni a Demokratikus Koalíció létrejöttekor, amit egyedüliként képesnek tartottam arra, hogy visszaadja a hitet, ami képes lehet bátorságot kölcsönözni mindazoknak, akik nem Orbán Viktor hamis jobboldaliságához, és hazug fogalmi kereteihez kívánják mérni magukat, hanem elég elszántak ahhoz, hogy Európához és a világhoz viszonyítsák magukat, baloldaliságukat, demokrata, európai szellemiségüket.
Nem bántam meg. Az elmúlt 12 évben minden nap újra és újra arról győzött meg ez a közösség, hogy európai baloldali demokrataként, Orbán-rendszerének elvi ellenfeleként a legjobb helyen vagyok a Demokratikus Koalícióban.
Amikor a XXI. században, Európa közepén, pont itt Magyarországon, milliók nélkülöznek, amikor kisgyermekeknek és életüket vegigdolgozott időseknek kell úgy létezniük, hogy jóformán nincs mit enniük, és minden nap egy küzdelem számukra, akkor nem tudok egyszerű közönnyel hátat fordítani. Nem tudom ezt megtenni, mert segíteni akarok. Mert baloldali vagyok.
Nem tudok elmenni úgy emellett, hogy ne érezném a saját, a szűkebb-tágabb közösségünk felelősségét és feladatát ebben a helyzetben.
Nem tudom és nem is akarom legyőzni magamban a másokkal szembeni elfogadás, megértés, törődés, segítségnyújtás ösztönét.
Ilyennek neveltek. Ezt a példát láttam.
Nagyapám, a szüleim baloldaliak, én pedig büszke vagyok rájuk és legalább ennyire büszke saját baloldaliságomra.
Szociáldemokratának, ha úgy tetszik baloldalinak lenni nem bűn, hanem az egyik legnemesebb küldetés.
Éppen ezért vitám van azon -demokratikus táborhoz is tartozó- politikusokkal, gondolkodókkal, akik azt hitték, mi több hirdették is, hogy Magyarország konzervatív, jobboldali ország lenne, ahol nincs jelene és jövője a baloldali politikának, ezért nekünk baloldaliaknak meg kéne hunyászkodnunk, és gyáván magunkra kéne ölteni egy konzervatív álcát annak érdekében, hogy legyőzhessük Orbánt. Nem akarom, és nincs is erre semmi szükség.
Nem tudunk, és én személyesen nem is akarok jobboldalibb, populistább lenni Orbánnál.
Annak, aki továbbra sem meri beismerni, hogy Magyarország 12 év jobboldali ámokfutás után baloldali politikára, szociális gondoskodásra vágyik, annak tisztelettel felhívnám a figyelmét arra, hogy miközben egy jobboldali jelölt, konzervatív programjával igyekeztek felülkerekedni Orbánon, addig az illiberális Orbán balról előzte az ellenzéket, és baloldali, szociális ígéretekkel, valamint a béke nagykövetének nyilvánvalóan hamis álcájával kampányolta végig az elmúlt fél évet, ezzel végül újabb 2/3-ot szerezve magának, és tolvaj bandájának.
Demokraták, európai magyarok, akik Orbán-rendszerének kérlelhetetlen ellenfelei vagyunk a legelső pillanattól fogva, az a feladatunk, hogy bátran álljunk ki azért a meggyőződésért, amiben hiszünk, és bátran vállaljuk azt, akik és amik vagyunk!
Folytatni kell!
A szüleinkért, a gyermekeinkért, az európai Magyarországért!
