Újabb mandátumot kapott a Fidesz a határontúli szavazatok miatt

Még mindig változhat az eredmény.

Újabb parlamenti mandátumot szerzett a Fidesz a határon túl leadott levélszavazatok beérkezésével, a Nemzeti Választási Iroda adatai alapján így 136 képviselője lehet az Országgyűlésben.

A mandátumot a hatpárti ellenzéki összefogás bukta el, amely így 38 helyett csak 37 listás helyet és összesen

55 képviselői mandátumot

szerez jelen állás szerint. Ezzel még biztosabbá vált a kormánypártok kétharmados többsége, amihez már 133 képviselő elegendő.

A mandátum a Fidesz-KDNP listáján az 54. helyet elfoglaló Pesti Imréhez került, aki 2006 óta képviselő, 2010-ben rövid ideig főpolgármester-helyettes, majd 2011-től 2014-ig a fővárosi kormányhivatal vezetője volt. Így ő tehát nem búcsúzik a parlamenttől.

A változással az ellenzék részéről a momentumos Bedő Dávid nem jut be a törvényhozásba ez idő szerint, de miután az ellenzéki lista első három helyezettje, Márki-Zay Péter, Dobrev Klára és Karácsony Gergely sem veszi fel a mandátumát, az még képlékeny, hogy helyettük kik kerülnek majd be.

Az országgyűlési választás eredménye ezzel még mindig nem végleges, az átjelentkezők és a külföldön élők szavazatait szombaton számolják meg, és a budapesti 13-as körzetben mindössze 38 szavazat az MSZP-frakcióba készülő Vajda Zoltán hátránya a fideszes Szatmáry Kristóf mögött, így ez a választókerület még átfordulhat a hatpárti ellenzék javára.

De a határon túli magyarok levélszavazatainak összesítése sem fejeződött még be, illetve az említett budapesti körzet miatt a töredékszavazatok alakulása is változhat, így az sem kizárt, hogy a Fidesz még egy listás mandátumot begyűjt majd.

Az eddig feldolgozott levélszavazatok alapján a határon túl így alakult a pártverseny:

  • Fidesz-KDNP 93,64%
  • DK-Jobbik-LMP-Momentum-MSZP-Párbeszéd 4,34%
  • Mi Hazánk 1,06%
  • Kétfarkú Kutya Párt 0,62%

A magyarországi lakcímmel nem rendelkező állampolgárok csak az országos listák közül választhatnak.

(via 24.hu)

Valódi Hírek