Hatalmasat lódított Orbán a brüsszeli pénzekről, itt a hivatalos cáfolat

Még mindig maradtak nyitott kérdések.

Szerdán még nem látta Orbán Viktor miniszterelnök a jogállamisági mechanizmus megindításáról szóló levelet, és nem is érti az egész helyzetet. Mint mondta, az újjáépítési alapból Magyarország még „egy fillért se” kapott, így azt nem is tudta szabálytalanul elkölteni.

Kijelentette:

„Akármi is van a levélben, az biztos, hogy Magyarország nem fog fegyvereket szállítani Ukrajnába, és nem fog engedni semmilyen nyomásnak, amely a szankciókat Oroszországgal szemben ki akarja terjeszteni a gázra és az olajra,

és “a genderügyben” sem fog engedni.”

Mint világosság tette, ő ezt tartja a valódi indoknak, nem a korrupcióveszélyt, mint az unió. Eric Mamer, az Európai Bizottság elnökének szóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján – a Népszava kérdésére – kijelentette, hogy a jogállamisági eljárásnak az Orbán által felsorolt ügyekkel

„nincs kapcsolata”.

Ugyancsak Orbán mondta tegnap, hogy szerinte a korábbi uniós kifogásokkal kapcsolatban sincs nézeteltérés Budapest és Brüsszel között.

„Nem tudok róla, hogy lenne vita ezekben a kérdésekben, hiszen mindenben megállapodtunk már az EU-val” – mondta a miniszterelnök. Ugyanakkor Veerle Nuyts szóvivő elmondta, hogy továbbra is vannak nyitott kérdések, például

a korrupcióellenes magyar intézkedések terén.

Ez a helyreállítási alap odaítélése szempontjából lényeges, Brüsszel szerint bár az elmúlt hónapokban történt előrelépés, de a korrupció éppen az a terület, ahol „még mindig maradtak nyitott kérdések”.

(via, hvg.hu)

Valódi Hírek