Gyurcsány: A hazának szüksége van rátok, vagy ti, vagy senki

A DK elnöke megpróbál lelket önteni a csalódottakba.

Gyurcsány Ferenc két nappal az újabb kétharmados Fidesz-győzelem után jelentkezett újabb Facebook-poszttal, amelyben megpróbál lelket önteni a megannyi csalódott ellenzéki szavazóba.

Leírja, hogy nem adhatjuk fel, mert nincs más, aki segít Magyarországon visszatalálni a helyes útra. Mert Magyarország olyan, amilyenné tesszük.

Az írást változtatás nélkül közöljük:

Persze, hogy fojtogató a vereség íze, a hatalom itt maradt torokszorító ereje. Egy ilyen küzdelem végére megerősödik a győzelembe vetett remény, de elfogy az erő, mert el kell fogynia, hogy aztán ha mégis vereség jön, akkor a csalódás bénító legyen. Ez van most.

Mi marad?

A választás, a döntés kikerülhetetlen kényszere, hogy merre tovább.
Van aki most feladja. Mert elég volt. Mert elfáradt. Mert reménytelennek látja. Mert elfogyott a hit, hogy ilyen körülmények között lehet-e bármikor is győzni.

Megértem.
De nem ezt javaslom.

Nem példálózok nagyszerű elődökkel, akik nem adták fel. Nem apellálok hazafias kötelezettségre. Nem írok közhelyes szöveget, hogy tudniillik nem az a legény (leány) aki üti, hanem az aki állja, meg egyébként is el lehet bukni, de mindig fel kell állni.

Semmi ilyesmit nem írok, mondok.
Talán csak egyet.
A hazának szüksége van rátok. Hogy visszataláljon saját útjára. Ez magától nem megy. Vagy ti, vagy senki.

Ne hagyjuk cserben a hazát. Ne mondjátok, hogy mindegy, hogy reménytelen, hogy ez egy ilyen ország.

Nem.
Ez egy olyan ország, amilyenné tesszük.
Most nehéz.
Mi megyünk tovább.
Gyertek velünk.

Valódi Hírek