Szakértő: Akár 2 mandátum is múlhat a levélszavazatokon

Nem mindegy, kire szavaznak.

A Political Capital választási szakértője szerint az erdélyi ügy végleg alááshatja a levélszavazás intézményébe vetett bizalmat, legitimitása minden eddiginél jobban megkérdőjeleződik. László Róbert szerint már az is sérti a legalapvetőbb választási alapelveket, ha pártaktivisták beavatkoznak abba, hogy a választó megkapja levélcsomagját.

„Soha nem tudjuk meg, kik azok, akiknek nem is kézbesítették ki a levélcsomagjukat, mert nem „megfelelő helyre” ikszeltek volna”

– tette hozzá.

László Róbert felidézte, 2018-ban mintegy 255 ezer érvényes levélszavazat érkezett a határon túlról, akkor nem eredményeztek mandátumot, de 2014-ben az Orbán-kormány a határon túliaknak köszönhette kétharmados többségét. A szakértő idén 300 ezernél is több levélszavazatra számít, ami elvileg akár

két parlamenti helyet

is jelenthet.

A szemétre vetett szavazatok miatt petíció indult azért, hogy ismételjék meg a levélszavazást. Péntek reggelig már több mint 20 ezren támogatták a kezdeményezést.

A magyarországi lakcímmel nem rendelkező több mint 456 ezer választó közül 184 ezer már leadta levélszavazatát. Az MTI a Nemzeti Választási Iroda (NVI) pénteki adatai alapján azt írta, 46 ezren jelezték, hogy a levélcsomagot valamelyik külképviseleten akarják átvenni.

(via Népszava/24.hu)

Valódi Hírek