Hamis aláírásokat adott le Bicskén a Gattyán-féle kamupárt, a DK feljelentést tesz

Hamar lehullt az álarc.

A Fidesszel kapcsolatban egyre több tisztességtelenség derül ki országszerte, amik a Fidesz különböző kamupártjait is érintik.

Most éppen az vált világossá, hogy Bicskén és környékén a Megoldás Mozgalom hamisított tömegével aláírásokat az ajánlásgyűjtési időszak közben – tudatta szerdán Balázs Péter, a Fejér megyei 3-as váéasztókerület ellenzéki jelöltje.

A Fidesz legújabb szatellitpártjának a leadott 1000 aláírása közül közel 500, azaz

a leadott aláírásoknak majdnem a fele hamis volt.

Volt olyan is, akinek a neve Gödény-párt ívein is szerepelt, pedig a két párt közül az egyiket sem támogatta – ismertette Balázs Péter.

Hozzátette: a Demokratikus Koalíció szerint megengedhetetlen, ha bármelyik politikai párt a választópolgárok aláírásainak hamisításával, a személyes adatokkal való visszaéléssel próbálkozik,

a DK ezért feljelentést tett az ügyben.

A Megoldás Mozgalom bicskei botránya is jól mutatja, hogy bizonyos politikai szereplők abban érdekeltek, hogy aljas eszközöket is bevessenek.

„A DK szerint joggal merül fel a kérdés, hogy a bicskei esetben érintett-e a Fidesz, ugyanis korábban az ország több pontján láthattuk, hogy komoly átfedések alakultak ki a Fidesz és Megoldás Mozgalom ívei között.

Ezért kell mihamarabb tisztázni a bicskei ügyet, és egyben felhívni a figyelmet arra, hogy hiába is tesz meg mindent a Fidesz és egyéb csatolt része, hogy tisztességtelen legyen a kampány hajrája, ez sem lesz nekik elég április 3-án, ha a változást akaró tisztességes sokak mind elmennek szavazni.”

– írta lapunkhoz is eljuttatott közleményében Balázs Péter, a Fejér megyei 3-as váéasztókerület ellenzéki jelöltje.

Valódi Hírek