FRISS: Márki-Zay Péter feljelenti Szijjártót egy ordas nagy hazugságáért

Következményei lesznek a közvélemény félrevezetésének.

Az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendége volt videókapcsolaton Márki-Zay Péter, amelynek során arról beszélt, Szijjártó Péter már akkor tudhatta, hogy az orosz titkosszolgálatokhoz kikerültek a magyar állami adatok, amikor a külügyminiszter átvette orosz kollégájától, Szergej Lavrovtól a számára átadott kitüntetést. Szerinte

hazaárulásnak minősül, hogy ennek ellenére nem lépett semmit Szijjártó.

Azt mondta, kormányváltás után elszámoltatják a botrányban érintett szereplőket.

Kifejezte, szerinte Szijjártó a koronavírus miatti magyar halálozásokért is felelős a keleti vakcinák beszerzése miatt. Hozzátette, mindezek miatt nem érdemes a magyar emberek szolgálatára, és felelnie kell a külügyminiszternek.

Szijjártó Péter lesz a következő„, akit feljelent Márki-Zay,

mert hazugsággal vádolja őt azzal kapcsolatban, hogy titokban megegyezett Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy megszavazza a leendő Márki-Zay kormány az orosz gázra kivetendő szankciókat.

Felidézte, „Orbán Viktor szavazatával szállít fegyvert az Unió„, mert így döntött a kormányfő az EU-ban, mégis „folyamatosan hazudozik róla„. Márki-Zay szerint „derék dolog„, hogy Orbán Viktor megszavazta a közös európai uniós döntéseket, azonban nehezményezi, hogy „folyamatosan hazudozik róluk„.

Arról is beszélt, a Putyinhoz köthető szereplőknek még mindig diplomáciai mentessége van Magyarországon, és emiatt az ország ki lesz közösítve a nemzetközi közösségből.

Varga Mihály pénzügyminiszter úgy nyilatkozott, a választások után kiigazításra lesz szükség, ez a miniszterelnök-jelölt szerint

egyértelmű bizonyítéka, hogy megszorítások lesznek, ha a Fidesz marad kormányon.

Szerinte sokat tudnak spórolni kormányváltás után, mert leállítják az állami intézmények várba költözését és a stadionépítéseket, a külföldre intézményeknek utalt pénzek folyósítását, és az útépítésekből kilopott pénzek is megmaradhatnak. Kijelentette, mindezekkel rengeteg pénzt meg lehet spórolni.

A miniszterelnök-jelölt szerint az EU-tól érkező 40.000 milliárdot kockáztatják Orbánék, azonban

az Európai Ügyészséghez való csatlakozással garantáltan megérkeznek a pénzek.

A benzinárszabályozás szerinte veszteséget okozott a vállalkozóknak, ehelyett úgy látja, az üzemanyagok adójának csökkentése lenne a megoldás. A rezsicsökkentés mostani formája szerinte nem fenntartható, ezt át kívánja formálni, és fenntarthatóvá kell tenni, hogy

ne a gazdagok medencefűtését spórolják meg

a törvénnyel. Szerinte az elavult házak leszigetelésével komoly rezsicsökkentés érhető el.

Tolvajoknak az uniós adófizetők pénzét nem adják oda” — jelentette ki. Szerinte fontos, hogy a kormány az EU-t és a NATO-t támogassa, hogy valóban kimaradhassunk a háborúból, valamint azért is, hogy megérkezzenek a költségvetési támogatások.

Márki-Zay Péter interjúját itt lehet megnézni:

(Egyenes Beszéd nyomán)

Valódi Hírek