Budai Gyula kiszimatolta: Úgy tudja, Zelenszkij nyíltan beleavatkozik a magyar választási kampányba

Úgy véli az ukrán elnöknek még erre is van ideje.

Budai Gyula fideszes képviselő arra a következtetésre jutott, hogy az orosz-ukrán háború közepén az ukránok millióinak életét védő elnök, Volodimir Zelenszkij eltökélt célja, hogy beleavatkozzon az április 3-i magyarországi választásokba azzal, hogy az Európa Tanácsnak intézett beszédében külön szólt Orbán Viktorhoz.

„Miközben Magyarország és magyar emberek segítenek a háború elől menekülő ukrán állampolgároknak, Zelenszkij ukrán elnök nyíltan beavatkozik a magyar választási kampányba, a baloldali ellenzék mellett!”

— állapította meg Budai Gyula Facebookon.

Rákay Philip fideszes véleményvezér még pénteken ment neki Zelenszkijnek egy viszonylag hosszú bejegyzésben, amiben többek között az áll (már egyből kezdésként), hogy

„Üzenem Zelenszkijnek és a hálozatoknak: hagyjátok békén a hazámat”,

illetve

„Nem szégyelled magad, Zelenszkij?

Magyarországot támadod, éppen bennünket, akik a háború kitörése után azonnal országos gyűjtést szerveztünk, segélykamionokat küldtünk, állami pénzeket csoportosítottunk át azért, hogy ne csak a kárpátaljai testvéreinket, de ukránokat, ruszinokat, magyarán: minden embert, aki a szörnyűség elől menekül, százezrével befogadhassunk? Bennünket alázol, akik ezekben a pillanatokban is önkéntesek ezreivel igyekszünk enyhíteni a biztonságot kereső ártatlan emberek fájdalmát?”

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtök este Európa vezetőihez szólva külön kiemelte Orbán Viktort, akit felszólított, hogy

tegye egyértelművé álláspontját Oroszországgal szemben.

A beszédre reagálva Orbán visszautasította az ukrán elnök követeléseit, „mert azok ellentétesek hazánk érdekeivel.” Szijjártó Péter külügyminiszter Zelenszkij stílusát és személyeskedését kérte ki magának, majd Orbán – már szombat reggel – egy nagyobb, természetesen a lojális a közmédiának adott interjújában pörgette tovább a témát, elmondva, hogy megérti, hogy Zelenszkij bírálja őt, mert hasonló helyzetben ő is azt szeretné, ha az egész világ nemcsak osztozna a fájdalmában, nemcsak a menekülteken segítene, hanem magáévá tenné az ukrán pozíciót és azonnal beavatkozna. „Ez egy szívfacsaró, nagyon nehéz érzés lehet” – mondta.

(via, Telex)

Valódi Hírek