Ellenzék: A fideszes Bús Balázs megpróbált eltussolni egy pedofil bűncselekményt

A Fidesz „lerúgta” az ellenzék áldozatvédelmi javaslatát.

Bús Balázs fideszes képviselő, még III. kerületi polgármesterként eltitkolt és megpróbált eltussolni egy pedofil bűncselekményt – állítja az ellenzék.

Az ellenzéki pártok szerdai, online sajtótájékoztatóján Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője hívta fel rá a figyelmet, hogy január végén

16 év fegyházra ítéltek egy férfit,

aki évekkel ezelőtt egy III. kerületi óvodában követett el szexuális bűncselekményt gyermekek ellen.

A vele együttműködő óvónőt kilenc év fegyházbüntetésre ítélték

– tette hozzá.

Azóta kiderült – mondta Szabó-, hogy a rendőrség a nyomozásról értesítette az akkor még polgármester Bús Balázst,

akinek az óvoda vezetője is több mint tíz segítségkérő e-mailt írt.

A VOLT POLGÁRMESTER AZ ESETRŐL NEM ÉRTESÍTETTE A KÉPVISELŐ-TESTÜLET, A GYÁMÜGYET, A DOLGOZÓKAT ÉS AZ ÁLDOZATOK SZÜLEIT SEM

– emelte ki a politikus. Amikor Bús Balázs már tudott az ügyről, akkor pedig helyettese, Kelemen Viktória kezdeményezésére a Fidesz megszavazta, hogy az érintett intézmény óvodapszichológusainak számát csökkentsék nullára – utalt vissza a történtekre Szabó Tímea.

Bús Balázs „bűnrészes ebben a pedofil bűncselekményben”, nincs helye a közéletben – foglalta össze véleményét.A sajtótájékoztatón részt vett Vadai Ágnes, a DK frakcióvezető-helyettese, aki úgy fogalmazott:

„alig telik el hónap úgy, hogy valamilyen fideszes pedofil bűncselekmény elő ne kerülne a sajtóba”.

A kormánypárt korábbi ígérete ellenére semmit nem tett az áldozatok védelmének érdekében – jelentette ki. Az ellenzék azonban készített egy áldozatvédelmi törvényt, amelyet a fideszesek „egész egyszerűen lerúgtak” – mondta. Az indítvány arról szól, hogy akik ilyen bűncselekményt követnek el, azok soha többé

„életükben gyerek közelébe ne kerülhessenek”

– ismertette a javaslatot Vadai Ágnes.

A jogszabály alapján minimum három év szabadságvesztés járt volna azoknak is, akik tudomást szereznek egy ilyen bűncselekményről, de nem tesznek meg mindent annak érdekében, hogy megakadályozzák – emelte ki Vadai Ágnes. Az ellenzéki politikus megígérte, hogy ha bekövetkezik a kormányváltás, akkor egy komplex, átfogó törvényjavaslatot nyújtanak be az áldozatok védelme érdekében.

Demeter Márta, az LMP képviselője arról beszélt, hogy a kormány éveken át mentegette Kaleta Gábor volt perui nagykövetet, aki körülbelül húszezer pedofil felvételt tárolt a hivatali laptopján. Ellene eljárás indult, amit a Fidesz végig tagadott és a férfit „úgy menekítették haza külföldről, hogy lehetőleg senki ne tudja meg”, hogy már rég nyomoznak az ügyében – mondta.

Kaleta Gábor mindössze 540 ezer forint büntetést kapott

és nem tiltották el a gyermekkel kapcsolatos munkaköröktől sem – hívta fel a figyelmet.

Videó:

(via, roviden.hu / Szabó Tímea/Facebook)

Valódi Hírek