Kiderült mit titkoltak: Közel 80 milliárd forintot kap a kormánytól egy dél-koreai cég, hogy Magyarországon építsen akkumulátorgyárat

Van pénz lóvéra, bár a tanároknak nem jutott.

Nem csekély összeget, 209 millió eurót, azaz mai árfolyamon körülbelül

78 milliárd forintot biztosít állami támogatásként a magyar kormány az SK Innovation nevű dél-koreai cégnek,

amely Iváncsán elektromos akkumulátorokat fog gyártani. A magyar hozzájárulás a teljes bekerülési költség mintegy 13 százaléka.

A magyar kormányzat mindeddig nagyon titkolózó volt azzal kapcsolatban, hogy mekkora támogatást ad a koreai zöldmezős beruházásnak.

A hvg.hu már korábban írt a beruházásról, a lap viszonyítási adatokat is közöl: az egymilliárd eurós debreceni

BMW-gyár például 12 milliárd forint direkt támogatást kap,

de közel tízszer ennyit költ az állam és az önkormányzat a területhez kapcsolódó fejlesztésekre.

Szijjártó Péter külügyminiszter többször is megemlítette az iváncsai fejlesztést, azonban soha nem mondta meg, hogy a magyar állam pontosan mekkora összeget fizet a koreaiaknak. Január végén az MTI tudósítása alapján, amely a kormány honlapján is elérhető, a külügyminiszter azt mondta, hogy „a pénzügyi támogatás mértékét a véglegesítés után nyilvánosságra hozzák”. (Egy német lap 2021 januárjában 32 milliárd forintos támogatásról írt.)

Most azonban Brüsszelből megérkezett

a pontos szám,

mivel az állami támogatást az Európai Bizottságnak jóvá kell hagynia. Ez megtörtént, a közlemény szerint „az Európai Bizottság megállapította, hogy a Magyarország által az SK On Hungary részére nyújtandó

209 millió euró összegű támogatás

összhangban van az uniós állami támogatási szabályokkal”.

Az is kiderült, hogy az új gyár 30 GWh éves kapacitással fog rendelkezni és várhatóan legalább 1900 közvetlen munkahelyet teremt. Az SK On Hungary a 2021 elején indított projektbe összesen 1,623 milliárd eurót, több mint 600 milliárd forintot ruház be – ebből biztosít 209 millió eurót, közel 78 milliárd forintot Magyarország. Tekintettel arra, hogy Iváncsa a Közép-Dunántúl régióban található, amely fejlettségi szintje alapján regionális támogatásra jogosult terület, a brüsszeli testület jóváhagyta a 2021 decemberében beadott magyar kérelmet.

Ugyanakkor ellenmondás van abban, hogy a magyar kormány 2500 közvetlen munkahellyel számol, míg az Európai Bizottság értékelésében ennél hatszázzal kevesebb szerepel.

(via, hvg.hu)

Valódi Hírek