Szijjártó Péter: Magyarország ellenezni fogja az EU-s békefenntartó missziót

Szerinte „egész biztosan nem tud majd kialakulni” európai egység.

Még keményebben, még egyértelműbben kell fellépnünk nemzeti érdekeink, vagyis a béke és biztonság magyarországi szavatolása érdekében – vonta le a tanulságot a háborús kockázatokból Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az uniós tagországok külügyminisztereinek brüsszeli ülésén.

Az MTI idézi a tárcavezetőt, aki újságírói kérdésekre nyilatkozva azt mondta, hogy egybeesik Magyarország érdekeivel a NATO azon álláspontja, miszerint mindent meg kell tenni azért, hogy a szövetség ne keveredjen bele a háborúba, és a konfliktus ne terjedjen Ukrajna határain túlra. A lengyel vezetés által javasolt békefenntartó misszióról azt mondta Szijjártó Péter, hogy az szerinte

magában hordozza a szárazföldi háború kockázatát.

A külügyminiszter arról beszélt, hogy hazánk ellenezni fogja a repüléstilalmi övezet létesítésére vagy békefenntartó misszió felállítására vonatkozó javaslatokat. Azt Magyarország nem blokkolja, hogy az EU-tagállamok még több fegyvert szállítsanak Ukrajnába, de

nem engedélyezi,

hogy halált okozó fegyvereket szállítsanak át az ország területén.

Szijjártó Péter azt is mondta, hogy a lengyelekkel együtt „az Európai Unió nevében és részben helyett” viseljük a menekültek befogadásával és megsegítésével kapcsolatos terheket, mégis hazánk és Lengyelország „az a két ország, melynek nem adják oda az uniós forrásokat”.

Szerinte „egész biztosan nem tud majd kialakulni” európai egység

az oroszországi energiaszállítás korlátozásáról vagy leállításáról, „Magyarország egyértelműen vörös vonalként kezeli az energiaszállításokkal szembeni szankciókat”.

— fogalmazta meg Magyarország álláspontját a külügyminiszter.

Azt a lengyel kormánypárt vezetője, Jarosław Kaczyński vetette fel kijevi látogatásán, hogy állítsanak fel ukrajnai nemzetközi békefenntartó missziót, Mateusz Morawiecki miniszterelnök pedig pénteken közölte, hogy a javaslatot hivatalosan is be fogják terjeszteni a legközelebbi NATO-csúcson.

(via, rtl.hu)

Valódi Hírek