Fordulat: Az orosz kormány nem zárja ki a Putyin-Zelenszkij találkozó lehetőségét

Mostanáig nem reagáltak a felkérésre.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője az Interfax hírügynökségnek úgy nyilatkozott, az orosz kormány soha nem utasította el a Vlagyimir Putyin orosz, valamint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök találkozójának lehetőségét. Azt azonban leszögezte, hogy előre szeretné tudni az orosz fél, hogy mi szerepel a találkozó napirendjén, és milyen eredményt várnak tőle.

Peszkov Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter nyilatkozatára reagált, amelynek során azt állította, Putyin a Recep Tayyip Erdogan elnökkel történt telefonbeszélgetése során

nem zárkózott el a Zelenszkijjel való személyes találkozótól.

Az ukrán elnök a háború február 24-ei kirobbanása óta többször tárgyalást sürgetett, azonban azokra mostanáig nem érkezett válasz.

Ennek ellenére a szóvivő szerint már több ízben elmondták, nem zárják ki a találkozó lehetőségét. „{M}eg kell értenünk, hogy mi legyen ennek a találkozónak az eredménye, és hogy mit fognak megvitatni rajta” — jelentette ki, majd hozzátette, a küldöttségeik ennek érdekében dolgoznak. Az oroszokét Vlagyimir Megyinszkij elnöki tanácsadó vezeti.

Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki hivatal tanácsadója úgy nyilatkozott,

belátható időn belül megvalósulhat a legmagasabb szintű, elnökök közti találkozó.

Hozzátette, az ukrán kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a tárgyalás mihamarabb megvalósuljon, és már keresik a megfelelő helyszínt, amelyek közül az egyik lehetséges opció Jeruzsálem.

Podoljak szerint számos lehetséges javaslat van napirenden, köztük politikai és katonai megállapodások is. Köztük

a legfontosabb a tűzszünetre és csapatkivonásra vonatkozó javaslat.

Egyes megvitatandó kérdéseken már most számos munkacsoport dolgozik, és ezen ügyekben az orosz és az ukrán fél folyamatosan egyeztet élő videókapcsolaton keresztül.

(hang.hu nyomán)

Valódi Hírek